Canon EOS 7D váz, Sigma 10-20mm objektív 10 mm-en, f/4-5.6 objektív, ISO320, F/4, 598 sec

2560×1440, 1920×1200, 1920×1080, 1440×900, 1280×1024, 1280×800, 1024×768

2560×1440, 1920×1200, 1920×1080, 1440×900, 1280×1024, 1280×800, 1024×768

2560×1440, 1920×1200, 1920×1080, 1440×900, 1280×1024, 1280×800, 1024×768

2560×1440, 1920×1200, 1920×1080, 1440×900, 1280×1024, 1280×800, 1024×768

2560×1440, 1920×1200, 1920×1080, 1440×900, 1280×1024, 1280×800, 1024×768

Kelés. Reggeli. Eső. Indulás Londonba. Eső. Eső. Eső.

A harmadik és negyedik napot egy szóval  tudom jellemezni: ESŐ. Az angol időjárás megmutatta igazi valóját, és még véletlen sem sütött ki a nap, egyetlen percre sem. De azért ez nem rettentett minket vissza egy kis sétától Londonban, az eddigi napokhoz képest csak annyit változott a program, hogy esernyő alól csodáltuk meg a látnivalókat. Viszont sajnos az időjárás miatt a fényképezőgépem a táskámban pihent, egy fia fotót nem lőttem. Nemcsak a víz miatt nem tudtam fotózni, de a fényviszonyok sem voltak különlegesek, minden csupa szürke volt.

Így most a fotók elmaradnak, viszont készítettem egy videót, amit a két fotózós nap felvételeiből dobtam össze. Ezenkívül egy új galériával is bővítettem a honlapom, amibe az angliai fotókat gyűjtöttem össze, hogy egy helyen megtaláljátok őket!

A többi angliás posztot pedig itt találjátok: Első nap, Második nap, Tábla a Saint James’s Park-ban.

Aki ült már itthon vonaton, az tudja, hogy nem egy nagy élmény. Koszos, büdös, és még rázkódik is… Aki ült már Angliában vonaton, az tudja, hogy egy álom. Tiszta, a padló szőnyeggel  borított, és úgy suhan a síneken, hogy az ember úgy érni, repül… Az út a London Waterloo állomásig körülbelül 50 percig tartott. Első célpontunk a Somerset House volt, amely egy hatalmas galéria a város kellős közepén, a Temze partján.

Somerset House – iPhone Panorama

Waterloo Station

Ugyanis itt rendezték meg a Sony World Photography Awards 2012 pályázat kiállítását. Ahogy korábban írtam, az egyik fotómat a Culture kategória nyolc legjobb képe közé választották, így az én fényképem is szerepelt a kiállításon. Ezen apropóból utaztunk el Angliába és Londonba is. A kiállítás megnyitója 10 órakor kezdődött. Mi egy kicsit korábban érkeztünk, így volt időnk megcsodálni a hatalmas építményt. A megnyitó után a nyertes fotók alkotói mutatták be műveiket. Miközben megnéztük a kiállítást,  sutyiban pár fotót is tudtam lőni, persze az enyémről is, mely  a 20 év alatti korosztály számára gyönyörűen kialakított terem egyik falán virított, közvetlenül a fődíjas fotó mellett! Hihetetlen jó érzés volt látni a fotómat a falon. Egy olyan galéria falán, ahova neves művészek műveit szokták kiaggatni. Az pedig még nagyobb büszkeséggel töltött el, hogy hazánkat egyedül én képviseltem a kiállításon. Egyébként a mi kategóriánk ból öszesen hat fotót állított ki a versenybizottság.

Kiérve a múzeumból London központját céloztuk meg. Az első hely, amit megnéztünk, a Trafalgar tér volt. A tér tele volt emberekkel és galambokkal. Megcsodáltuk Nelson admirálist az oszlopa tetején, a Nemzeti Galéria impozáns épületét és belehallgattunk egy skótdudás fiú játékába is. Sajnos eközben eleredt az eső, így be kellett szereznünk egy esernyőt és fedezékbe kellett húzódnunk. Szerencsére a nap hamar előbújt és csodálatos időt hozott. Így folytathattuk utunkat a Saint James’s parkon keresztül a Buckingham Palace felé. A parkban fotóztam, mókust, “galambos táblát“, épületeket levelek ölelésében, fákat, virágokat, padokat! Gyönyörű volt. Ezután elértünk a Buckingham Palace-hoz, melynek lefotózása után tovább indultunk a Pickadilly Circus, Regent Street és Oxford Street felé a hatalmas emberáradaton keresztül.

A napot a Temze partján zártuk. Megcsodáltuk közelről az angol parlament épületét, (a mi Parlamentünk azért sokkal szebb…) a Big Ben tornyát, és a folyóban is gyönyörködtünk. Végezetül pedig felültünk a London Eye-ra, így 135 méter magasból nézhettünk le Londonra. A kör végére a Nap is lement, így sétálhattunk egy utolsót a bíborszínű Temze partján.

A vonat 21:12-kor indult vissza Fleet nevű kisvárosba, ahol a szállásunk volt. 12 órát töltöttünk az angol fővárosban, melyből csupán durván másfél órát pihentünk. A lábaim elképesztően fájtak, de ez most a legkevésbé sem tudta a kedvemet szegni, hisz Londonban – a kedvenc városomban – tölthettem el egy csodálatos napot fotózással. Csattogtattam is rendesen, 1133 fotóval megpakolva nyúlhattam el kényelmesen a vonat ülésében… (folytatás következik, előző rész itt)

Mikor kiderült, hogy a közeljövőben újra ellátogathatok Londonba, elhatároztam, hogy ezt a képet újra fogom fotózni. A Google Maps segítségével megkerestem a táblát, és fel is jegyeztem a GPS koordinátákat, hogy könnyen megtalálhassam. Azonban, amikor ott álltam a tábla előtt, egy szál galamb sem volt a közelben. Körülbelül fél óra várakozás után sem jelentkezett egy galamb se, így cselhez kellett folyamodnom. Elszórtam pár csipet kenyeret a tábla tövénél, hogy jöjjenek a madarak. Ez jó tervnek bizonyult, hisz pár pillanat múlva egész sereg galamb gyűlt oda. De sajnos egy sem volt hajlandó felszállni a tábla csúcsára. Így a következő kenyérfalatot a táblára raktam. Most sikerrel jártam. Az egyik madár felszállt, megette a kenyérdarabkát, utána pedig – a legnagyobb örömömre – még egy kicsit sütkérezett is az ominózus nyílon. A gépem zárja pedig alig bírta a kattogást! Most nem akartam elszalasztani a megfelelő pillanatot, így nem bízhattam az egyetlen expozíció elvében. Itthon elvégeztem a fekete fehérré konvertálást, és megszületett a galambos fotó remake-je!

Tábla a Saint James’s Park-ban – 2009

Tábla a Saint James’s Park-ban remake – 2012

A látvány elképesztő volt! Középen hosszú, kavicsos óceánpart húzódott, két oldalt pedig függőleges, fehér sziklafalak nyúltak az égbe. A szél és a sirályok a “ki a hangosabb?” ádáz csatáját vívták, a hullámok pedig olykor magasabbra csaptak, mint egy ember! Sietve kaptam elő a fényképezőm, és már ugrottam is fejest a látványba.
A két óra alatt, amit a parton töltöttünk, bejártam az egészet. Közvetlenül a víznél kezdtem, az óriási hullámokat akartam elcsípni! Néha csak centiken múlt, hogy nem terített be egy-egy hullám! Miközben lődöztem, a távolban megjelent három fiatal, akik a vízzel párhuzamosan felém szaladtak, és “játszottak” a hullámokkal. Táska volt a hátukon, gondoltam – csütörtök lévén – talán az iskolából tartanak hazafelé. De jó is lenne, ha engem is minden nap egy ilyen panoráma fogadna egy fárasztó sulinap után…. Olykor egyik-másik térdig süllyedt a vízben, de úgy látszott, ez egyiküket sem zavarja, hisz nevetgélve folytatták a kergetőzést.

Mikor a srácok elhagytak, folytattam az utam a sziklák felé. Útközben pár felfordított, magányos csónakra bukkantam a parton. Biztos a szeles idő miatt húzták ki őket a vízből a horgászok. Nekem azonban tökéletes témaként szolgáltak.

Aztán elértem a sziklafalakat, az angol pusztuló magaspartot, amikről már annyit halottunk földrajzórán. White cliffs, így nevezi őket az angol nyelv. Ahogy az aljuknál álltam és felnéztem rájuk, elakadt a lélegzetem. Hihetetlen magasságuk, meredekségük teljesen lenyűgözött. Az aljukat pedig könyörtelenül ostromolta a tenger. Egy kis móló benyúlt a vízbe, innen egészen szemből csodálhattam meg és fotózhattam  le sziklafalat. A móló tövénél sirályok százai halra vadásztak. Olykor csupán egy-két méterre repültek el a fejem mellett. Meseszép volt.

Egy meredek kis ösvény vezetett fel a sziklák tetejére. Ahogy felértem, elhalkult a tenger morajlása, hisz 20 méterrel voltam a hullámok felett. A szél azonban itt még erősebben fújt. Szembe álltam a széllel,széttártam a karjaim, és próbáltam előre dőlni. A szél fenntartott, nyugodtan “rátámaszkodhattam”, nem estem pofára. A látvány pedig egyszerűen lélegzetelállító volt. Ha a távolba néztem, végtelen tenger fogadott, lent a mélyben pedig a gyilkos sziklák. Próbáltam olyan közel merészkedni a sziklafal széléhez,  amennyire csak lehetett, és csak fotóztam-fotóztam… Az élmény felejthetetlen!

Az autóhoz visszaérve folytattuk az utunkat az óceán mentén, hisz a következő állomásunk, Brighton is a parton terül el. Itt először elfogyasztottunk egy nagy adag fish and chips-et , az angolok “nemzeti éledelét”, hisz igencsak megéheztünk, bár én ezt eddig észre sem vettem, hisz a fotózással voltam elfoglalva. Ezután nekivágtunk ismét a partnak. Brighton egy kikötőváros. Mólók egész hálózata nyúlik be mélyen a tengerbe, amikre még házak is épültek, így nem ritka, hogy az emberek lakása előtt áll egy autó, a “kertben” pedig egy jacht. Sőt az egyik mólón egy kopmlett vidámpark foglalt helyet hullámvasutastul, körhintástul. A város szélén a már ismerős kavicsos tengerpart fogadott bennünket, ám a sziklafalak helyett most betonfal szolgált háttérül. Valószínűleg a pusztulás megfékezése  okán “betonozták” be a fehér sziklákat. A parton megcsodálhattunk pár szörföst is, ahogy a hullámokat próbálták meglovagolni.

A nap már megkezdte az útját lefelé, így mi is elindultunk a szállásunkra. Hosszú és fárasztó, de új élményekkel és csodákkal gazdag napot hagytunk magunk mögött. És azzal a tudattal hajtottuk fejünket álomra, hogy másnap Londonba megyünk… (Folytatás következik.)

Hát, ez kerekedett ki a tegnap délutánomból. A fotó pedig itt látható:

Orchideaportré
(Canon 7D váz, Canon EF 24-70mm f/2.8 L USM objektív 48mm-en, ISO 100, f/11, 1/250 sec)

Női öltöző – eredeti

Női öltöző – remake

Már az első iPad megjelenésekor igen megtetszett ez a koncepció: egy közel 10″-os táblagép, érintőképernyővel, iOS rendszerrel és többszázezer elképesztő alkalmazással. Úgy gondoltam, rendkívül hasznos kis kütyü. Ám hazánkban csak sokára érkezett meg, időközben megjelent az iPhone 4 a Retina Display-jel, és azt gondoltam, az iPad még nem érett meg a vásárlásra. Hiszen, ha lehet egy ekkora felbontású kijelzőt is készíteni, nem érdemes kibékülni a kisebbel. Reménykedtem benne, hogy az iPad 2-vel majd megérkezik az áhított felbontás, de nem így lett, tehát továbbra is a várakozás maradt. Aztán idén végre megérkezett a harmadik generációs iPad (fontos, hogy nem iPad 3, simán iPad, esetleg the new iPad :D)!!! És csodák csodájára megkapta a Retina Display-t. Az elsők között szereztem be a saját példányomat, egy fehér, 64GB-os, wifis modellt, és azt kell, hogy mondjam, megérte a sok várakozást. Azóta jóformán le sem teszem, és asztali gépem is kevesebbet megy… (ezt a bejegyzést is részben vele írtam meg). És ami a legjobb, hogy a fotózáshoz is rendkívül jól tudom használni. Az egy dolog, hogy szinte a legjobb prezentációs eszköz, a munkához is sok segítséget nyújt, sőt végszükség esetén fényképezőként is használhatjuk. A poszt további részeiben arról szeretnélek meggyőzni benneteket, hogy miért király és hasznos eszköz az iPad, ha fotózol.

iSight kamera
Az új iPad fotós funkcióit is fejlesztette Tim Cook csapata. Új hátoldali kamerát kapott, amit iSight kamerának neveztek el és 5 megapixeles fotók készítését teszi lehetővé. De ugye a fényképek minősége nem csak a megapixeleken múlik… Szerencsére erre az Apple-nél is gondoltak, így nemcsak egy nagyobb felbontású képérzékelőt pakoltak bele az iPad-be, de a lencserendszert is egy 5 tagú, 2.4-es rekeszű, hibrid infravörös szűrővel ellátott optikára cserélték. Így szebb, fényesebb és színhelyesebb fotókat készíthetünk kedvenc táblánkkal. A fotók felbontása 2592×1936 pixel, minőségük pedig annyira jó, hogy akár digitális kompaktunkat is helyettesítheti, feltéve, ha nem bánjuk, hogy az emberek bolondnak fognak bennünket tartani, ha egy hatalmas táblával “rohangálunk” a téma után… :D Fotózni az iPad-del gyébként meglehetősen egyszerű. Van benne autofókusz, arcfelismerés, 1080p-s fullHD videórögzítés kézremegésgátlóval. Bár mondjuk, ha verőfényes napsütésben használjuk, nem mindig látjuk tökéletesen az expozíciót a nagy képernyő miatt.

Camera Connection Kit
Az iPad, köszönhetően a minimal design-nak és kevesebb, mint 1 centis vastagságának, nem rendelkezik kártyaolvasóval. Azonban, ha beszerzünk egy Camera Connection Kit-et, képeinket könnyedén rátölthetjük a táblára, egyenesen a digitális fényképezőnkről. A csomagban kapunk egy SD kártya olvasót és egy USB portot, így ki-ki igénye szerint tudja használni a neki megfelelőt. Mivel a Canon 7D CF kártyát fogad magába, így nekem nem volt választási lehetőségem, az USB kábeles megoldást kell használnom. Mikor rácsatlakoztatom a fényképezőt az iPad-re, rögtön megjelennek a fotók előnézeti képei. Importálhatjuk őket egyszerre vagy csak a kiválasztott képeket. Maga a folyamat hosszúsága képmérettől függ, bár én azt tapasztaltam, hogy a RAW képek esetében többet gondolkozik, mint azt a méretkülönbség indokolná. Ja igen, az iPad kezeli a RAW képeket is!

De miért is jó, ha képeinket felpakoljuk az iPad-re?
Hát egyrészt így lesz helyünk a memóriakártyán újabb fotók elkészítéséhez, másrészt nagy méretben és felbontásban ellenőrizhetjük a fotót a helyszínen, és hiba esetén lehetőségünk van újrafotózni a témát. Ezenkívül a kanapén feküdve a válogatás is mókásabb, mint a számítógép előtt görnyedve.

Az oké, hogy fotóink az iPad-en vannak, de mit kezdjünk ott velük?
Rengeteg dolgot csinálhatunk fényképeinkel az iPad-en. Nézetgethetjük, szelektálhatjuk, szerkeszthetjük és meg is oszthatjuk őket. És mindezt a lehető legkönnyebb és legtermészetesebb módon.

iPhoto
Ez az alkalmazás már ismerős lehet Mac felhasználóknak, hiszen az ingyenes iLife programcsomag része, így minden gépre telepítve van. Az asztali verzió engem nem nyűgözött le – nem is használom -, nem úgy mint az iPad-es verzió. Mint oly sok mindent, az Apple a digitális utómunkát is forradalmasította az iPad-en. Ezzel a programmal pillanatok alatt, csupán az ujjainkkal érhetjük el azt az eredményt, amit a Photoshopban “órák” alatt. A retusáláson túl fotóink kiválogatása és osztályozása sem hosszú folyamat többé. A hasonló fotókat a program automatikusan egy csokorba gyűjti, így könnyen eldönthetjük, melyik sikerült a legjobban közülük.

Az iPhoto fotóink megosztásban is segít. Fényképeinket feltölthetjük a számítógépre, elküldhetjük e-mailben ismerőseinknek, megoszthatjuk Facebook-on, Twitter-en vagy Flickr-en, de ha valami újat szeretnénk, a Journals-t (magyarul Napló) nekünk találták ki! Ez a funkció a kiválasztott képeket egy oldalra pakolja, ahol kedvünk szerint rendezgethetjük őket, és mellékelhetünk különféle információkat is (dátum, helyszín, időjárás, jegyzet, cím, stb.). Egy egész történetet mesélhetünk el csupán a fotóinkkal. Az elkészült naplót feltölthetjük az iCloud-ban lévő tárhelyünkre, és bárkivel megoszthatjuk egy link segítségével. Mondanom sem kell, hogy ez a legjobb módja annak, hogy például a nyaraláson készült fotókat megosszuk a családtagjainkal, barátainkkal. Ezek a naplók ugyanis elérhetők bármilyen böngészőből, és a képeket le is tölthetjük eredeti méretben!

Az iPhoto nemcsak iPad-re érhető el, hanem iPhone-ra is, bárki letöltheti 4.99$-ért az App Store-ból.

Így néz ki egy Journal. A képekre kattintva nagy méretben is megtekinthetjük őket.

Air Display
Azonban az iPad nem csak hobbi fotósoknak kitűnő eszköz. Ha képeinket nem szeretnénk egy táblán editálni, mert profik vagyunk és nem adjuk a Photoshop-nál alább, akkor is jó szolgálatot tehet az Apple táblagépe. Egyrészt, ha egy kliensnek iPad-ünkön mutatjuk be a portfóliónkat, garantált az elájulás, másrészt egy ügyes kis programmal másodlagos vezeték nélküli monitorként is használhatjuk, amire kipakolhatjuk a Photoshop eszköztárát, így az nem foglalja az értékes helyet számítógépünk monitorján. A program természetesen támogatja a Retina Display nagy felbontását, de ha számítógépünkön megnyitjük a Monitrok/Kijelzők beállításait, választhatjuk, hogy 1024×768 vagy 2048×1536 pixeles felbontásban akarjuk használni. Én a kisebb verziót használom, mert így az eszköztárak mérete nem kicsi és ha a monitor mellé rakom az iPad-et, akkor az sem zavar, hogy nem tűéles a képe.

A program szintén elérhető iPhone-ra és iPad-re is, 9.99$-ért letölthetjük az App Store-ból.

Úgy gondolom, hogy a felsorolt indokok fényében kijelenthetjük, hogy bizony az új iPad meglehetősen “amazing”!! Aki teheti, bátran szerezzen be egyet, biztosan nem fogja megbánni!

De hogy jön ez most ide? A napokban újrarendeztem a honlapom galériáit. Pár képet levettem, másokat feltettem. Közben újra találkoztam régebbi fotóimmal is, amik bizony mai szemmel már nem igen tetszettek. Weboldalamon 2008-ig visszamenően vannak fotóim. Természetes, hogy négy év alatt változott látásmódom, ízlésem és tudásom is. Akkoribban a digitális utómunkáról sem sokat tudtam, egy fotó előhívása a kontraszt növelésével be is fejeződött számomra. Ahogy válogattam a képeim között, ezen a képen megakadt a szemem.

Magány

Az EXIF adatokból kiderült, hogy a fotót 2009. január 31-én készítettem. Ekkor még egy Canon 450D-vel kattingattam. Ezt a képet 100-as ISO-val, 4-es rekesszel, 1/500-os záridővel lőttem egy hideg téli napon a döbröntei vár közelében. Hazaérve nem sokat dogoztam rajta egy kis kontrasztállítás után be is került a kollekciómba. Mindig is a kedvenc képeim közé tartozott, olyannyira, hogy még címet is adtam neki, amit meglehetősen ritkán teszek. “Magány“. Ez a szó jutott eszembe, amikor megláttam ezt a kis csemetét ahogy egymagában áll dideregve a hóban. Közel-távol semmi, csupán a nagy fehérség. Így a cím adta magát.

De ahogy ma ránéztem elszörnyedtem. MIÉRT KÉK A HÓ? Tettem fel a kérdést magamnak. Ezen gyorsan változtatni kell! Ekkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy indítok egy “Remake” sorozatot, amelyben hétről-hétre egy-egy régi fotómat újból előhívom és megosztom Veletek. Ez főleg nekem lehet érdekes, hiszen így kiderül, hogy mennyire változott meg az ízlésem négy év alatt. Kezdetben a z élénk, erős színeket kedveltem egy fotón, így gyakran (túl erősen) használtam a “Saturation” csúszkát. Mára ez megváltozott. Igyekszem nem túlhúzni a színeket, törekszem a természetes hatásra. Valószínűleg ezért is verte ki a szemem a KÉK hó…

De mit is csináltam a fotómmal? Mindenekelőtt beállítottam a helyes fehéregyensúlyt, így a hó elnyerte igazi színét. Ezenkívül játszottam egy kicsit a kontraszttal is, hogy a fa élesebben válljon el a fehér háttértől. Végül egy kicsit élesítettem is a képen. Az eredmény pedig itt látható. Balra a 2009-es, jobbra pedig a 2012-es változat. Úgy gondolom, hogy a magány érzetét a színek hiánya még jobban felerősíti, így fotómra még jobban illik ez a cím.

Azt pedig eldönteni, hogy melyik kép a jobb, mindenkinek a maga feladata! Én a 2012-es verzióra szavazok! Kommentben várom a véleményeket! :)

“Magány” Remake

De miért pont Apple? Erre nagyon egyszerű a válasz. Mindketten megszállottan rajongunk Steve Jobs hagyatéka iránt, olyannyira, hogy rosszul érezzük magunkat, ha nincs a közelünkben legalább egy iPhone. Gergő ezen kívül egy nagyszerű “sebész”. Gond nélkül szed szét, javít meg és rak össze bármilyen technikai eszközt. Nem kevés iPhonet hozott már vissza a halálból a tudományával. Vasárnap délután átcuccoltam hozzá a felszerelésem, és lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogyan dolgozik. Márcsak azért sem sűrűn vettem levegőt, mert ha egy kósza légáram (a tüsszentést meg sem merem említeni) esetleg lesöpri az asztalról az egyik apró alkatrészt, akkor azt az iPhone, de én is megszenvedem! :D

Miután megszabadította az “almákat” a belső szerveitől, én következtem. Felállítottam a fénysátort, és egy fehér papírra szépen kiterítettem benne a lelküket: alaplapok, akkumulátorok, kamerák, antennák, csatlakozók, hát- és előlapok, kisebb-nagyobb (inkább kisebb) csavarok. Csatt. Csatt. És megvan a kép. Itthon utána egy kis utómunka, és kész is az instant almabelső.

iPhone 3GS

iPod Nano

iPhone 4

Mikor az Apple kiadta legújabb kiadványszerkesztő alkalmazását, az iBooks Authort, már tudtam, hogy eljött az idő egy virtuális fotókönyv elkészítéséhez. A app ugyanis egy remek kis szoftver, hogy iPad-re optimalizált, érintésérzékeny, interaktív könyveket hozzunk létre. Maga az alkalmazás nagyon könnyen kezelhető, egy kis szövegszerkesztős, photoshoppolgatós múlttal simán el lehet vele boldogulni. A könyvben a fejezeteket a honlapomhoz hasonlóan osztottam be, így 9 kategóriából válogathattok: Magyarország, Svájc, Horvátország, Olaszország, Románia, Természet, Portrék, Sport és Backstage.

Hogy kihasználjam az iPad adta lehetőségeket, két videót is belepakoltam a könyvbe, hogy jobban megismerkedhessetek egy fotózás hátterével. A kötetet angolul írtam, és inkább egy virtuális portfólió, mint könyv, ugyanis elég kevés szöveg van benne, inkább a fotókra szeretném irányítani a figyelmeteket.

És ami a legjobb, hogy mától bárki ingyen letöltheti az iBookstore-ból, akinek van iPadje! Minden visszajelzést, kritikát szívesen fogadok, szeretném megtudni, hogy mi által lehetne jobb egy ilyen könyv!

Katt a képre és az iBookstore-ba fogsz teleportálni!

Egyszer csak jött egy e-mail… Az állt benne, hogy egy valami “sony-s” pályázaton a döntőbe jutott az egyik fotóm. Első reakcióm: MI VAN?! Milyen pályázat?! Aztán megnyitottam a linket, és leesett, hogy ez a WPO pályázata, és hogy ez hihetetlen. Gyorsan megkerestem a kiválasztott fotósok listáját, hogy nem álmodom-e, és meg is találtam a nevem. A Young kategória, Culture témakör 8 legjobb fotósa között ott virított, hogy Varga Benedek, vagyis Benedek Varga, mert ugyebár ez egy angol verseny. Hát majdnem leestem a székről…

De a legjobb még hátravolt. Elolvastam a sajtóközleményt, melyből (ha jól vettem ki) kiderült, hogy a fotót ki fogják állítani Londonban. Ezenkívül esélyes vagyok a témakör első három helyének valamelyikére, vagy az egyész Young kategória fődíjára, ami többek között a “Sony World Photography Awards Youth Award Winner” címmel jár együtt. Gyorsan végigfutottam, van-e más magyar is a kiválasztottak között. Az “Open”, azaz 20 éven felüli, nem hivatásos fotósok kategóriájában, Panoramic témakörben megtaláltam Plaszkó Noel nevét. Szóval hazánkat ketten képviseljük.

Nincs más dolgom, mint beküldeni a teljes felbontású fotót, pár infóval a készítéséről, valamint pár sorral rólam, és várni… és persze reménykedni, hogy én is ott állhatok majd Londonban, és fürödhetek a boldogságban…

A pályázatról megjelent cikkek itthon:

fototv.hu

mlzphoto.blog.hu

pixinfo.com

fotoklikk.hu – 1

fotoklikk.hu – 2

fotoartmagazin.hu

techline.hu

metropol.hu

fotosoldalak.hu

printscreen.hu

infovilag.hu

optihir.hu 

Szorítsatok!!! :))

 A kiválasztott fotóm

]]> http://www.vargabenedek.hu/sony-world-photography-awards-2012-a-dontosok-koze-jutottam/feed/ 3 http://www.vargabenedek.hu/erdekes-helyek-3-csurgokut/ http://www.vargabenedek.hu/erdekes-helyek-3-csurgokut/#comments Sun, 22 Jan 2012 19:34:31 +0000 Benedek http://www.vargabenedek.hu/?p=1184 Tegnap hatalmas kalandban volt részem! Csurgókútra indultunk fotózni, ez a hely a Bakony egyik csodája. Farkasgyepűtől nem messze található, az erdő szélétől egy kényelmes félórás gyaloglással el lehet érni. Már az odaút is gyönyörű volt, hiszen egy téli erdő elég sok szépséget rejteget. Csattogott is rendesen a fényképezőm! A vízesés lenyűgöző. A forráshelye után a víz körülbelül két méterről hull alá egy vékony sugárban, aztán kiszélesedik, és egy patakba torkollik. Közvetlenül a vízesés előtt van egy hatalmas szikla, melyre felmászva még szebb kilátás nyílik az egészre. A hó miatt azonban nagyon vigyáznom kellett, hiszen akár egyetlen rossz lépés, és a mélybe hullok fényképezőstől, állványostól együtt. Szerencsére nem történt ilyesmi, így tudtam lőni pár hosszú záridős fotót! A forrás egy kicsit magasabban található, közvetlenül az erdő szélén. Miután kiértünk a “rengetegből”,  egy puszta fogadott minket, ami remek helyszín volt a naplemente lefotózására. Sajnos az ég elég felhős volt, így nem volt túl látványos, de azért egy-két téli tájképet tudtam lőni.

Ahogy a Nap elhagyta a horizontot, mi is visszaindultunk a kocsihoz. Azonban itt kezdődött az igazi kaland! Az egyik elágazásnál véletlenül rossz ösvényre tértünk rá… A könnyed, félórás sétából sikerült egy két és fél órás bolyongást kihoznunk. A legnagyobb gáz az volt, hogy vészesen sötétedett, így háromnegyed óra múlva már a töksötét erdőben bóklásztunk. Még az iPhone-jaink lámpáját is segítségül kellett hívnunk, különben azt sem láttuk volna, hogy hova lépünk, ami tekintve, hogy az út sok helyen lefagyott, nagyon nem volt mindegy. Végül kiértünk egy murvás útra, ami már ismerős volt, és két kilométer után el is értük a kocsit, hullafáradtan!

A kaland után már alig vártam, hogy itthon is megnézhessem a fotókat. Azt hiszem eleget “mentem utánuk”! Hat képet választottam ki és “hívtam elő”, melyeket Veletek is szeretnék megosztani. Azt hiszem, ha később rájuk nézek, akaratlanul is ez az élmény fog először beugrani, és csak ezután, hogy milyen szép is volt a vízesés.

Németh Péter barátommal ismét megtartottuk az év végi fotós túránkat. Tavaly a Római Fürdőhöz látogattunk el, idén pedig a Teveli-tavat választottuk.

A tó Nagytevel falu után található, a település utcáin a “STRAND” jelzéseket követve nem lehet eltéveszteni az oda vezető utat. A tónál lehet horgászni vagy füdeni, de mi inkább a szenvedélyünknek hódoltunk, így fényképezőgépeinkkel sétáltuk körbe a tavat. Első ránézésre nem tűnt túl nagynak, de beletelt három órába, mire körbeértünk. Útközben pedig mindent lefotóztunk. A part eléggé fotógén volt. A tengerpartszerű, homokos részektől a kavicsos vagy náddal szegélyezett verziókig  sokféle partfajtával találkoztunk… és persze bőszen csattogtattunk. Próbáltam a formákra koncentrálni, részleteket kiragadni a tájból.
A víztükör teljesen nyugudt volt, úgy viselkedett, mint egy hatalmas természetes tükör. Így mindenben kétszer gyönyörködhettünk: a felhőkben, a partmenti fákban, a vízből kiálló ágakban és cölöpökben. Hihetetlen látvány volt. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű mesterséges horgásztó ilyen szép is tud lenni! Útközben találkoztunk pár kedves horgászó bácsival, akik kíváncsian érdeklődtek, hogy miket fotózgatunk.
Mire körbeértünk, a Nap eltűnt a horizont mögött, és vérvörösre festette a felhőket. A látványt csak fokozta, hogy mindez szintén visszatükröződött a vízről… Csak úgy kattogtak a fényképezőink zárjai!

Az autóhoz már majdnem sötétben értünk vissza, és a levegő is eléggé lehült. Még szerencse, hogy egy nagy termosz forró, szilvás-fahéjas tea várt ránk, ami életre keltette a fotózás során elfagyott ujjainkat, és belülről is felmelegített minket. A fotós hátizsákokban pedig több száz gyönyörű, elcsent pillanat várt az “előhívásra”.

Ilyen látvány közepette búcsúztunk 2011 fotós kalandjaitól…

A túra során nemcsak a tájat fotóztuk, egymásról is lőttünk pár fotót, amiket szintén megosztok veletek, hogy bepillanthassatok az év utolsó fotózásának kulisszái mögé.

Egy screenshot a postról

Itt pedig megnézhetitek Ti is a videót:
Winter photoshoot at Lake Balaton

]]> http://www.vargabenedek.hu/megjelenes-az-iso-1200-magazinban/feed/ 0 http://www.vargabenedek.hu/project-festekmeduzak/ http://www.vargabenedek.hu/project-festekmeduzak/#comments Tue, 27 Dec 2011 10:22:07 +0000 Benedek http://www.vargabenedek.hu/?p=1113 Új tartalommal bővítettem a honlapom, ez pedig nem más, mint a “Projects” menüpont. Hasonlóan a “Galériákhoz”, itt is fotókat találhattok, de egy-egy kisebb témát igyekszem velük körüljárni és bemutatni. Elsőként a “Festékmedúzákat” választottam.

Általános iskolában rajzórákon, amikor először ismerkedtünk meg a festés rejtelmeivel, biztosan mindenki elámúlt azon, ahogy a színes festékcsepp fodrózódva feloldódott a tiszta vízben. Érdekes alakzatokat formázott,  tengeri szörnyeket, felhőket, gombákat, virágokat vagy akár medúzákat keltve életre képzeletünkben. De sajnos ezek a varázslények csak néhány pillanatig élthettek, mivel a víz győzött. Szerencsére ezen egy fényképezőgéppel, egy állvánnyal, egy fénysátorral, pár vakuval és rengeteg türelemmel segíthetünk.

Miután a felszerelést összeállítottam, kezdődhetett a csepegtetés. Előzőleg egy pohárban, kevés vízben feloldottam sok temperát, hogy minél mélyebb legyen a szín. Kiválasztottam egy teljesen átlátszó, minta nélküli poharat, amit megtöltöttem vízzel és a fénysátorba tettem. Egy vakut a sátor mögé raktam, egyet pedig mellé, hogy elég drámai világítást hozzanak létre. Magyarul: erős megvilágítás hátulról és oldalról, hogy a formák szépen kirajzolódjanak.

Ezután kezdődhetett a móka! Egyik kézben az ecset a víztükör felett, másik kézben a távkioldó, és vártam, mikor cseppen a festék. Mikor a festékcsepp eléri a vízfelszínt, ne nyomjuk meg azonnal az exponálógombot! Várjunk 1-2 másodpercet, amire szépen elindul lefelé, és megalkotja a gyönyörű festékszobrokat. Sajnos a víz elég hamar tele lesz feloldódott festékkel, így gyakran cserélni kell  frissre. Akár több színű festékkel és több cseppel is próbálkozhatunk az érdekesebb végeredmény reményében.

A minap találtam ezt a remek kis összeállítást az mlzphoto.blog.hu oldalon, és nem bírtam megállni, hogy ne osszam meg Veletek is! :) A kérdés tehát a következő: Érdemes-e járni egy fotós sráccal? És itt egy kis segítség az eldöntéséhez, szépen pontokba szedve, pro és kontra! Jó szórakozást! :)

1. Inkább fogja testes fényképezőjét, mint a te kezed.
-> Ha már átfagyott a keze a hideg váztól, a tiédben fogja majd melengetni.

2. Egy romantikus találkozón, mikor te a naplementében gyönyörködsz, ő csak arra gondol: „állvány, tükörfelcsapás, F8, 1/125 mp”.
-> Persze, az expozíciós értékeken gondolkodik, hogy veled a középpontban készíthesse élete legszebb és legromantikusabb fotóját!

3. Soha nem élvezheted majd önfeledten kedvenc divatlapodat, mozifilmedet vagy csöpögős, sírós, lány-szeret-fiút-de-fiú-már-szerzetesnek-állt filmsorozatodat, mert ő majd mindenben csak a rossz megvilágítást és a nem épp művészi vágást látja.
-> Nem baj, úgyis nívótlan azon újságok, filmek zöme. Mennyi pénzt megspórolhattok majd, ha ezután nem veszitek azokat..

4. A fotós szeret füstös, sejtelmes kávézókban ücsörögni, hogy órákon át lesse az embereket, hogyan lehetne róluk minél jobb portrét készíteni.
-> Jobb lenne, ha késdobálós kocsmában, taj részegen fetrengene a földön? Na, ugye!

5. Ha adja Isten elmentek sétálni, majd „érdekes fényekbe” ütköztök (pl. nyáron a falevelek közt beszűrődő napfény), egyből pózoltat és tucatnyi képet készít rólad kihasználva az alkalmat.
-> Egy nem fotós meg simán elsétál a gyönyörű és (ismételten) romantikus jelenet előtt.

6. Soha többé nem élvezheted frissen, melegében a kajád, mert előbb negyedórán keresztül fotózgatja majd iPhone-jával többféle szögből, oldalról.
-> Legalább nem égeted meg a nyelved és nem kell percekig fújni a levest.

7. Fotós barátod dührohamot kap, ha egy ismerősöd megkérdezi tőle, tudna-e ajánlani valami frankó kis kamerát általános célra, amivel csinos fotókat lehet készíteni.
-> Te tán szeretsz ingyen kozmetikumokról felvilágosítást adni „barátnőidnek”?

8. A múzeumban hosszabb ideig elemzi a műalkotásokat, mint amennyit te a fodrászodnál ÉS a manikűrösödnél együttvéve töltesz.
-> Okos, művelt, értelmiségi ember. Ha nem hiányzik a hosszas múzeumlátogatás, keress magadnak más körökből barátot.

9. A fenti vonatkozik antikváriumokra is.
-> Lásd fent.

10. Ha azt hiszed, végre tiéd az osztatlan figyelme, ne hidd, hogy önzetlenül történik: közben azon elmélkedik, hogyan tudná arcodat kicsinosítani egy kis Photoshopos Clone és Patch toolsszal.
-> Te vagy életének középpontja. Örülhetnél neki, hogy veled foglalkozik és nem egy random modell képével a netről.

11. Előbb (és inkább) költ 300 000 forintot egy újabb objektívre, mint vegyen neked ennek tizedéből egy szép táskát.
-> A táska kimegy a divatból és kidobod – az obi örök. Teljesen racionális döntés.

12. Nem készíthetsz magatokról úgy képet, hogy ne kellene még vagy öt másikat csinálni más-más beállásokkal.
-> Miért fogadna el egy tökéletlen, előnytelen fotót? A legszebbnek akar látszani veled, neked!

13. Ha esetleg megkérdeznéd tőle, hogy szerinte duci vagy-e, így válaszol majd: „Ne aggódj, majd az utómunkálatok során faragok belőled egy kicsit.”.
-> Nem, nem vagy duci. De ismeri a modellvilág elvárásait és ahhoz igazítja fényképedet. Még mindig olcsóbb, mint plasztikáztatni. Ha meg dagadt vagy, fogyj le!

14. Soha nem fog neked semmi aprósággal segíteni az utómunkálatok során, hacsak „az meg nem üti a szintjét”.
-> Minek foglalkozzon kopipészttel? Légy önálló, tanuld meg te is használni a PS-t!

15. Elkérnéd tőle azt a fotót, amit tegnap véletlenszerűen lőtt rólad? Sok sikert!
-> Majd csinál jobbat. Legalább van önkritikája és nem ad ki a kezéből fos képet.

16. Egész nap a PC előtt ül (nem pornót les).
-> És? Más is, aki dolgozik.

17. Nem lehet vele úgy beszélgetni, hogy ne dobálózna betűszavakkal és véletlenszerű számokkal.
-> Ugyan már, arról nem ő tehet, hogy nem érted, miről beszél.

18. Rengeteg időt tölt együtt nálad „nagyszerűbb” emberekkel, mint például modellekkel, színészekkel, zenészekkel, vagy épp sikeres, gazdag emberekkel.
-> Még jó, szerinted egy „manager, ofiszbohóc” mit csinál? Új piacok és lehetőségek után kutat. Ő is ezt teszi, ez a munkájával jár. Akkor bezzeg nem picsogsz, ha „kell neked” a legújabb Gucci és van épp pénz a kártyáján, hogy megvegye?!

19. Nem hív vissza, nem válaszol az sms-eidre, mert még mindig a tumblr, flickr képfeltöltéssel szenved.
-> Dolgozik. Utána majd felhív.

20. Más pasira csak akkor irigy vagy féltékeny, ha szebb, jobb, drágább fényképezője van annak, mint neki.
-> Nem. Akkor sem féltékeny és nem is irigy. Kíváncsi :)

21. Ha valahol a világon történt egy rendkívüli természeti katasztrófa, biztos lehetsz benne, hogy már van jegye a következő gépre, ami oda viszi.
-> Így igaz, ezért is kapja a fizetését.

22. Mindenen vízjel van.
-> Még nem hallottál „online lopásról”? Te szeretnéd, ha festenél egy képet és más lefénymásolgatná és ingyen hazavinné? Védi a tulajdonát és a pénzét.

23. Mások fényképeiről az a véleménye, hogy szarok.
-> Hát, nézz már körbe fészen vagy viven, hogy miket tesznek fel..

24. Imád elhagyatott, düledező, életveszélyes építményekben bóklászni, hátha talál egy jó témát.
-> Most mit csináljon, ha ilyen helyeken lehet valóban jó témákra bukkanni?

25. Utálja „amatőr” barátod profilképét.
-> Neki is lehet véleménye, nem?

26. Fényes, napsütéses időben szomorkodik egész nap, de borult, felhős napokon be nem lehetne csalni a házba.
-> Próbáltál verőfényes nyári napsütésben egy épkézláb és értékelhető fotót lőni? Nem olyan egyszerű.

27. Szülinapi ajándékod egy általa korábban rólad készített fotó lesz.
-> „Műremeket a múzsának” – a legnagyobb elismerés. A virág elhervad, az idei Louis Vuitton hónapokon belül kimegy a divatból – a portréd örök.

28. Soha, semmi nem lehet természetesen szép; mindig, mindent „ki kell javítani” Photoshopban.
-> Most mit lehet tenni, ha utólag veszi észre az ember, hogy valami belógott a képbe, egy szempilla volt az orrodon, vagy csipás volt a szemed?

29. Ha azt mondja, hozza a gépét, az azt jelenti, hogy majd egy vagy 20-30 kilós bőrönddel fog beállítani.
-> Sosem tudni, épp mi fog kelleni egy jó fényképhez. A jó fotós felkészülten utazik! Te sem egyetlen bugyival utazol el egy hétre.

30. Ha bármijét véletlenül összetöröd, az számodra az anyagi csődöt jelenti majd.
-> Mese habbal. Nem fogja veled kifizettetni, leírja selejtbe, legalább vehet újat, jobbat :)

31. Nem tudsz venni neki semmit karácsonyra, szülinapjára anélkül, hogy ne nulláznád le bankszámládat.
-> Nem is kell, úgyis megvette már rég magának.

32. Több terabájtnyi fotó pihen számítógépén, de valószínűleg túlzok, ha azt mondom, vagy tizet kinyomtatott.
-> Nyomtat ő, csak elviszik az ügyfelek. A sok terabájtnyi anyag meg a munkája, valahol csak kell tárolnia.

33. Titokban mindig is bírálta kreativitásod.
-> Ez sem igaz. Amit te bírálatnak látsz, az tulajdonképpen ösztönző kritika.

34. Ha véletlenül P-módban fényképeznél saját gépeddel, biztos lehetsz benne, hogy ki fog röhögni.
-> Jóhogy, nem azért vette neked a félmillás gépet, hogy P-módban toljad. Ennyi év alatt mellette már simán megtanulhattad volna te is kezelni a fényképezőgépet.

35. Orgazmusa van, amikor csak megtanul, vagy elles egy új(abb) fotós trükköt.
-> Persze, hiszen sokkal gyorsabban, könnyebben megoldhat egy feladatot a friss tudással. Tán egy agysebész nem örül egy új eljárásnak? Dehogynem.

A fotókiállítások többségén, amiket láttam, a képek aljára a művész dombornyomott aláírását vagy nevét helyezték. Nagyon megtetszett ez az aláírási forma. Egyszerű, elegáns, diszkrét és egyedi. Ezenkívül örök is, mert nem kopik le, nem maszálódik el, mint egy aláírás, legyen is az bármilyen szuper tollal írva. Elhatároztam, hogy én is szerzek egy ilyet és megjelölöm velük a fotóimat. Keresgéltem egy picit a neten, és ráakadtam a www.belyegzokeszito.hu oldalra. Ez a cég mindenféle nyomdát és bélyegzőt készít, így a szárazbélyegőt is megtaláltam a kínálatukban. És aminek nagyon örültem, hogy teljesen egyedi mintát is lehet készítetni. Mivel a nyomat mérete 2,5×5 centiméter lehet maximálisan, így egy ekkora téglalapot kellett megtöltenem tartalommal a Photoshopban.

Természetesen a nevemet szerettem volna rányomni a képeimre. De kézírás legyen vagy ne? Vegül elvetettem az aláírást. Egyrészt nem tudtam bedigitalizálni rendesen sehogy sem, másrészt, amíg felnövök változhat. Így egy gépi betűtípust kerestem, ami egyszerű és stílusos. Ezt még egy kicsit egyedivé tettem a “g” betű hurkának megnövelésével (ugyanis így írom kézzel) és már ment is a rendelés. Három nap múlva csengetett a futár és már jelölgethettem is a képeimet! A készítőknek minden elismerésem. Tökéletesen működik és gyönyörű nyomatot készít a vastagabb fotópapíron is! Végül pár kép a szerkezetről és a végeredményről.

]]> http://www.vargabenedek.hu/boldi_barni_domi/feed/ 0 http://www.vargabenedek.hu/portrezas-egy-varfal-toveben/ http://www.vargabenedek.hu/portrezas-egy-varfal-toveben/#comments Wed, 16 Nov 2011 14:07:12 +0000 Benedek http://www.vargabenedek.hu/?p=1000 Múlt hét pénteken két osztálytársamat fotóztam. Ágit és Dávidot. Mindkettőt jól ismerem, Dávid már negyedik éve a padtársam, Ágit pedig még régebbről ismerem, már az anyukáink is egymás mellett feküdtek a szülőszobában. Szóval a munka nem volt nehéz velük. Sok nevetéssel és ökörködéssel tarkítottan telt a fotózás.

Helyszínként a döbröntei várromot választottuk. Nincs messze, kocsival negyed óra alatt oda lehet érni Pápáról. A szuper helyszín adott volt, de az időjárással nem volt szerencsénk. Délelőtt, amíg a suliban senyvedtünk, örültem, mert a nap gyönyörűen sütött.  De ahogy közeledett az órák vége, úgy gyűltek a felhők az égre. (Ejha, ez még rímelt is. Na jó, egy kicsit…) Így 3 órára, amikor indultunk, “gyönyörű” összefüggő felhőréteg alakult ki fölénk. Esélyt sem láttam rá, hogy a mai napon még megpillanthatjuk a Napot. Ezenkívül, lévén november eleje, hideg is volt. Ami nekem annyira nem baj, mert jól fel tudok öltözni, de Ági több ruhát is hozott, amik nem épp elsődlegesen a test melegen tartására készültek.

A várnál sem volt több napfény a vártnál. Kezdtem megijedni, hogy most akkor mégis hogyan fotózunk. Szerencsére volt annyi eszem, hogy hozzak vakut, így tudtam lőni pár vakus képet a várfal tövénél. Ágival kezdtem, amíg Dávid a meleg kocsiban ücsörgött. (Ugye, hogy egy lovag? Én is mindig ezt mondom neki!) De azért párszor előjött, hogy benyomjon néhány poént, vagy megjegyezze, hogy milyen jó idő van az autóban és hogy, esetleg nem fázunk-e! De Ági nagyon jól viselte a hideget, nem nyafogott, hősiesen mosolygott. Lett is jó pár ígéretes fotó.
Kb. fél óra után elküldtem, hogy olvadjon ki a kocsiban és szóljon Dávidnak, hogy ő következik. Dáviddal is jó volt dolgozni, bár neki kicsit többet kellett “könyörögni” egy-egy mosolyért. Közben a vakut is eltettem és csak a természetes fényeket használtam, lévén a felhőréteg úgy viselkedett, mint egy hatalmas softbox, lágyította, szétszórta a fényt. Így az árnyékok teljesen eltűntek az arcokról. A fényképezőn visszanézve a színek nem voltak túl élénkek, de ezen majd a Photoshop segít, gondoltam. Csináltunk még pár kört, mindkét “modellem” többször váltott ruhát, így sötétedésre jó pár képpel szállhattunk be a kocsiba, ahol már egy nagy termosznyi meleg, mézes tea várt ránk. Hazafelé pedig maximumon ment a fűtés a kocsiban, hogy minenkiről eltűnjenek a jégcsapok.

Itthon aztán elkezdtem előhívni a képeket. Ekkor jöttem rá, hogy talán még szerencsének is tekinthetjük, hogy felhős volt az ég. Sehol egy árnyék, csak szép nyílt tekintetek és hatalmas mosolyok. A fotókat már kézbesítettem is az alanyoknak, remélhetőleg már ott díszelegnek a Facebook adatlapjaikon! Ti pedig itt nézhetitek meg őket!

Nappalok

Fa és út
(Canon EOS 7D with Canon EF 70-200mm L f/2.8 lens at 125mm, f/11, 1/60 sec, ISO 100)

Aranyfalu
(Canon EOS 7D with Canon EF 70-200mm L f/2.8 lens at 200mm, f/8, 1/1000 sec, ISO 100)

Ajtó
(Canon EOS 7D with Canon EF 24-70mm L f/2.8 lens at 48mm, f/5.6, 1/1000 sec, ISO 100)

Ablakok
(Canon EOS 7D with Canon EF 24-70mm L f/2.8 lens at 32mm, f/5.6, 1/320 sec, ISO 100)

Éjszakák

Astro #1
(Canon EOS 7D with Sigma EF 10-20mm  f/4-5.6 lens at 10mm, f/4, 136 sec, ISO 400) 

Astro #2
(Canon EOS 7D with Sigma EF 10-20mm  f/4-5.6 lens at 10mm, f/4, 304 sec, ISO 125)

Werk

Csipkebogyó
(Canon EOS 7D with Canon 70-200mm f/2.8 L at 200mm, f/3.5, 1/250 sec, ISO 100) 

Pad és fák és ősz
(Canon EOS 7D with Canon 70-200 f/2.8 L at 108mm,  f/2.8, 1/80 sec, ISO 100)

Az ősz fényei
(Canon EOS 7D with Canon 70-200 f/2.8 L at 95mm,  f/2.8, 1/320 sec, ISO 100)

Fák és árnyékok
(Canon EOS 7D with Canon 70-200 f/2.8 L at 120mm,  f/3.5, 1/320sec, ISO 200)

Őszi ösvény
(Canon EOS 7D with Canon 70-200 f/2.8 L at 70mm,  f/4.5, 1/100 sec, ISO 200)

A folyamatokat, mint mindig, most is egy saját fotón fogom bemutatni. Ha Te is kiválasztottad a fotót, nyisd meg Photoshopban. Ha a fájl RAW, a Camera Raw-val fogsz találkozni. Itt végezd el a szokásos beállítások. Mikor elkészültél a fotóval és már téynleg a PS van előtted ne tegyél még semmit.

Többször tapasztaltam, hogy ha egy szépen “előhívott” színes fotót fekete-fehérré “varázsolunk” az egész fotó elveszti szépségét. A kontrasztok furcsák lesznek, nem kívánt helyeken sötét lesz a kép, máshol túl világos. Szerencsére ez nem minden fotóra igaz, nagyban függ a színeitől, de jobb, ha már munkánk elején fekete-fehérré tesszük. (Ha portréról van szó, az arc retusálását elvégezhetjük színesben is, de a kontraszt beállításánál már szintén váltsunk!) Ehhez nem kell mást tenni, mint megkeresni a Image menüpont Adjustments alpontjából a Black&White lehetőséget, és fotónk máris monokróm. Egy Mac-es billentyűkombinációt is tudok mondani: Shift+Command+U. ÉS fotónk máris fekete-fehér.
De ha megnézzük elég halvány. Ez nem jó. A sötét részek nem elég sötétek, a fehérek nem rikítanak, alig van kontraszt a képen.
Most nézzük milyen módszerek vannak fotónk feltuningolására!

Az eredeti kép fekete-fehérré konvertálva.

Curves és maszkolás:
Nekem ez a kedvenc technikám. Elég szép eredményt érhetünk el vele, de sajnos elég sokáig eltart. Ugyanúgy a Curves (Görbék) segítségével fogjuk beállítani fotónk kontrasztját, mint egy színes képnél. Külön az égre, külön a háttére, külön a tárgyra. És közben bőszen maszkolunk. Ha nem vagy tisztában a maszkolás folyamatával megtalálod a tájképekról szóló posztomban. Az égre nagy hangsúlyt fektessünk, ugyanis kegyetlen jól tud kinézni fekete-fehéren. A kék majdnem fekete lesz és előtte gyönyörűen kirajzolódnak a fehér felhők. Ha elégedettek vagyunk az eredménnyel, adjunk a képhez még egy új Curves réteget és az egész kép kontrasztját növeljük egy picit. Ez általában még szokott segíteni! :) Élesítés és mentés. Készen is vagyunk!

A fotónk Curves és maszkolás után.

Gradient Map és Channel Mixer:
Ez a módszer röveidebb ideig tart ugyan, de nem szelektíven, a kép egyes részleteire alkalmazzuk, hanem az egészre. Ezért vigyáznunk kell az értékekkel, mert könnyen beéghetnek, vagy feketébe fordulhatnak fotónk egyes részletei. Na de nézzük, mit is kell tennünk!
A fotónkat ebben az esetben hagyjuk színesen az elején! Nyomjuk le a “D” billentyűt! Ezzel a festőszínt feketére állítottuk. Ezután menjünk a Layers/ Create New Adjustment Layer menüponthoz és válasszuk a Gradient Map (színátmenet) opciót! A megjelenő Gradient Map alapértelmezésben a festő színből a háttérszínbe tartó színátmenetet mutatja, és mivel a feketét és fehéret választottuk így a színátmenet is fekete-fehér lesz. Ezt nem is kell piszkálnunk. Csak kattintsunk az OK gombra, így alkalmazzuk a színátmenetet a fotónkra. Már csupán ezzel a módszerrel szebb fekete-fehéret tudunk előállítani, mint a sima (Image/Adjustments/Black&White) módszerrel. De azért turbózzuk fel egy kicsit! Ehhez ismét adjunk a képhez egy “New Adjustment Layert”-t, ami most Channel Mixer legyen! Ezzel fogjuk a kontrasztot beállítani. Fontos, hogy először a megjelenő párbeszédablak bal alsó sarkában található “Monochrome” opció ki legyen pipálva, máskülönben színárnyalatokat fog kapni a fotónk. Ez nem feltétlenül rossz, de mi most nem ezt szeretnénk.
Innen indul a móka! A technika két, előre meghatározott lépéssel kezdődik: 1. Csökkentsük az alul lévő Constant (Konstans) csúszkát -8-ra. Így az egész kép kicsit sötétebb lett. 2. Csökkentsük a vörös csatornát körülbelül 75%-ra. Ez az az érték, mely a fotók többségén jó eredményt ad.
Ezután már létrehozhatjuk az extrém kontrasztot. A zöld és kék csatornák növelésével. Na de mennyire? Ez csakis rajtunk múlik. Először a zöld csúszkát húzzuk jobbra egészen addig, amíg a kép már nem javul, majd a kék csúszkával is tegyük ugyanezt! Ha valahol beég, vagy fekete lesz feltétlen hagyjuk abba! :)
Élesítés, mentés és készen is vagyunk!

A Channel Mixer nem ad olyan szép eredményt, de gyors.

Azért a mintafotókon látszik, hogy egy kis pepecseléssel és időráfordítással klasszisokkal jobb hatást tudunk elérni. De igazából, csak rajtatok múlik, hogy melyiket választjátok. Ha kipróbáltátok a módszerek valamelyikét és az eredényt szívesen megmutatnátok nekem, ne habozzatok, jöhet az az e-mail! :) Hamarosan újra jelentkezem! Stay tuned! :)

]]> http://www.vargabenedek.hu/retusaljunk-fotot-3-blackwhite/feed/ 0 http://www.vargabenedek.hu/fenyzuhany/ http://www.vargabenedek.hu/fenyzuhany/#comments Wed, 19 Oct 2011 08:26:47 +0000 Benedek http://icatchthelight.wordpress.com/?p=356 Tegnap gyönyörű őszi délután volt a kertünkben. A nap már ment lefelé, sugarai átsütöttek a fűzfáink és a diófánk színes levelein, fénycsíkokat festve a fűre. Mikor kinéztem az ablakon, és megláttam ezt a látványt, még a légegzetem is elállt. Több sem kellett, futottam a gépemért. Sietve felcsattintottam az új szerzeményű teleobjektívemet, amit eddig nem volt alkalmam kipróbálni, és már kint is voltam az udvaron. Először a leveleket akartam “elcsípni”, de sosem kaptam átütő végeredményt. Aztán megláttam ezt a kis, magányos pipitért egy fénycsík közepén, a fűben. Hasra dobtam magam és kattintottam. Már az első kép után tudtam, hogy ebből lehet valami. Éreztem, ahogy elönt az adrenalin, a külvilág bezárul és csak én maradok meg a fény…

Fényzuhany
(Canon 7D with Canon 70-200mm f/2.8 L at 200mm,  f/5, 1/800 sec, ISO 100)

Ma a Canon bejelentette a legújabb “nagyágyúját” a Canon 1D X-et. A gép az EOS-1 profi vázak 10. generációja, így nem véletlen, hogy a Mark jelölés helyett X szerepel a “kicsikén”. Na de lássuk mit is kaptunk.

A tervezők a mind a sebesség, a képminőség és a felbontás terén is a lehető legjobbra törekedtek, és be kell, hogy valljuk, ez sikerült is nekik. Az 1D X vázban 2 darab Digic 5+ képfeldolgozó processzor dolgozik, amik a normál Digic 5 processzoroknál akár háromszor gyorsabbak. Így 14 kép/másodperces sorozatfelvételt biztosítanak teljes felbontásban is. Ezen túl állandó zajszűréssel biztosítják, hogy képeink a lehető legélvezhetőbbek maradjanak nagy ISO ézékenységnél is.
A képminőséggel és a felbontással sem lehet problémánk. Az új fejlesztésű, teljes méretű (36mmX24mm), 18,1 megapixeles CMOS-érzékelővel hatalmas felbontásban fotózhatunk. A mérnökök átalakították az architektúrát, így ISO 100-tól akár ISO 204 800 érzékenységgel is fotózhatunk, képeink pedig rendkívül alacsony zajszintűek maradnak. Tehát a váz kitűnően használható gyenge fényviszonyok mellett is.

Új autofókusz
A gép új autofókusz rendszert is kapott. Ha belenézünk a keresőbe 61 fókuszpontot találunk, ami, valljuk be, első látásra elég elképesztő. Először majd azt sem tudjuk, melyiket válasszuk a sok közül. Szerncsére ebben segítenek nekünk az új autofókusz-előbeállítások, melyeket magunk hozhatunk létre, hogy fényképezés közben csak a témára kelljen koncentrálnunk. A fényképezőgép 41 pontos (ebből 5 kettős), kereszt típusú autofókusz rendszere egyedülálló pontosságot biztosít a kép teljes területén, még nagy rekesz mellett is.

Az RGB fénymérő
A japánok a fénymérő tekintetében sem lustálkodtak. Az új tervezésű, 100.000 képpontos, RGB fénymérő rendszer hihetetlen pontosságot eredményez, melyhez egy saját Digic 4 processzor is kapcsolódik. Az érzékelő az arcok és a színek felismerésével biztosítja a megfelelő expozíciós szinteket és a jobb autofókusz-követést, még a legnehezebb jelenetekben is. Képeink színei és kontrasztja pedig a lehető legvalósághűbb lesz.

A mozgókép szerelmeseinek
Ha nem csupán a pillanatok professzionális szintű megörökítésére törekszünk, hanem szeretnénk hihetetlen minőségű, HD felbontású videót is rögzíteni a Canon 1D X a legjobb választás számunkra. A brutális képminőség mellett, a teljes Canon EF lencsepark is a rendelkezésünkre áll, így a látószögnek, a képkivágásnak és a mélységélességnek csak a fantáziánk szabhat határt. A gép természetesen filmfelvétel közben is használható teljesen manuális módban. Szabályozhatjuk az expozícót, a fókuszt, a képfrekvenciát és a hangszínt is. A lehető legjobb videó minőséget az új, képen belüli videocodec biztosítja, amely korlátozza a képadatok tömörítését, így az utómunkálatok során végzett szerkesztéskor több információ áll a felhasználók rendelkezésére.

Akár GPS vevőt is csatlakoztathatunk hozzá

Profiknak tervezve
Nem csupán a belső, de a külső is megújult. Nagyobb gombokat és kezelőszerveket kapott, amik könnyebben kitapinthatóak, így szélsőséges helyzetekben (pl. hidegben, kesztyűben) is tökéletesen irányításunk alatt tarthatjuk a “szörnyeteget”. A váz hátoldalán megtaláljuk a már jól ismert tárcsát és egyéb gombokat, így nem kell újra megtanulnunk és megszoknunk a kezelést.
A kereső 100%-os lefedettségű, így biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem marad le a képről. Az intelligens kereső funkció pedig szükség esetén egy, komponálást segítő, hálót is kivetít a keresőbe, ezzel megkönnyítve a téma elhelyezését. Bár szerintem erre egy profinak nem sok szüksége lesz.
Képeinket azonnal visszanézhetjük a 3,2″-os (8,11 cm átmérőjű)  Clear View II LCD kijelzőn, ami 1014k képpontos felbontást biztosít. Az üvegét pedig úgy alakították ki, hogy tűző napsütésben is a lehető legnagyobb pontossággal szerezhessünk információt expozíciónk sikerességéről. Az edzettt üveg természetesen a karcolásokkal szemben is ellenállóbbá teszi a kijelzőt.
A menüt is átszabták egy picit. Logikusabb lett, így gyorsabban és egyszerűbben elérhetjük kedvenc beállításainkat. A már említett autofókusz-előbeállításokat is a menün keresztül végezhetjük el, így a felvételek rögzítésére összpontosíthatunk anélkül, hogy folyamatosan a fényképezőgép beállításait kellene módosítgatnunk. A vázba egyszerre két UDMA CF kártyát is beleetehetünk így a hellyel sem kell spórolnunk.

A páncél
Mint ahogy már eddig megszokhattuk a profi vázaknál, az 1D X is tartós és könnyű magnézium vázat kapott. Ellenáll az időjárás viszontagságainak és a kisebb ütéseknek is. A továbbfejlesztett zárra a Canon 400.000 expozíciós garanciát vállal, így biztosak lehetünk benne, hogy sokáig hűséges társunk marad a gép és rengeteg gyönyörű fotót lőhetünk vele.
A tisztítási rendszert is átalakították kicsit. Az objektívekből már ismert ultrahangos hullámok segítségével távolítja el a port az érzéklőről, így az utómunka során nem kell bajlódnunk a szenzorpiszok eltüntetésével.
A vázhoz természetesen az összes korábbi Canon EOS-1 kiegészítőt csatlakoztathajuk, és a világ legnagyobb objektívparkjából ( Canon EF ) is bátran válogathatunk.

„Az EOS-1D X fényképezőgép a tökéletes megoldást jelenti a fényképészek számára, és a gyorsan változó helyzetekben is biztosítja a szükséges funkciókat és kiemelkedő teljesítményt. A hivatásos szakemberek igényeit figyelembe véve olyan sokoldalú, nagy teljesítményű fényképezőgépet készítettünk, amely minden eddiginél több fényképész igényeinek felel meg” – mondta Kieran Magee, a Canon Europe professzionális termékekért felelős marketingigazgatója.

A Canonban ismét nem kellett csalódnom, nagyon meggyőzött a specifikációs lista, főleg az új fénymérő rendszerre vagyok kíváncsi. Sajnos, egyedül az ára nem fog tetszeni, ami biztos, hogy közelíteni fogja a 2 millió forintot, így elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. De attól még abszolút INSTANT GET! Ti mit gondoltok? Vennétek?

Felhasznált forrás: www.fototv.hu és www.canonrumors.com.

Végül egy kis válogatás az olaszországi képekből. A címe legyen Italy 35. 35, mert ennyi fotó szerepel a sorozatban és ezzel szeretnék adózni a régi 35mm-es filmformátumnak és így a kitűnő Leica gépeknek.

Italy 35

Most nézzünk egy kis kultúrát! Tegnap jártam Budapesten és nem is egy, hanem egyből két fotókiállítást is megnéztem. Lehetne a post címe az is, hogy “Akkor és Most”. (Azért nem ez lett, mert túl snassz.) Ugyanis Kertész André “Retrospekció” című tárlatát és a World Press Photo 2010-es pályázatának nyertes képeiből összeállított kiállítását látogattam meg. Egy remek alkotó a múlt századból és sok remek fotós napjainkból.

Kertész André – Retrospektív  -  Nemzeti Múzeum  -  szept. 30. – dec. 31.

A magyar származású fotós 1894. július 2-án született Budapesten. 18 éves korában kapta első fényképezőgépét édesapjától és egyből magával ragadta a pillanatok világa. Tehetsége oly nagynak bizonyult, hogy ma a 20. századi fényképezés egyik legnagyobb alakjaként tartják számon. A kiállítás teljes életművéből való válogatás, így a képek csaknem fél évszázad történeteit mesélik el. A tárlaton végigjárhatjuk a művész életének állomásait. Fotói elrepítenek bennünket Budapestről indulva, Párizson át egészen New Yorkig.

A kiállítás anyaga egészen különleges. Eredeti vintázsokat, nagyításokat, polaroidokat és dokumentumokat (újságok, könyvek) sorakoztat fel. Életének első szakaszában készített felvételeit egészen pici papírra fotózta így azok megtekintéséhez nagyítóra van szükségünk, amit a bejáratnál szerezhetünk. Nekem ez nagyon új volt, sőt meglepő, de ugyanakkor élvezetes is. A nagyító segítségével egész apró részleteket is megfigyelhetünk a fotókon. A tárlat során megcsodálhatjuk híres képeit is, úgy, mint a “Víz alatti úszót”, az “Elveszett felhőt”, “A villát” vagy  “A melankólikus tulipánt”.

A villa

Eltévedt felhő

Melankólikus tulipán

Kertészre erős érzelmekkel bíró személy volt, ami fotóin is meglátszott. Nem csupán fényképezett, hanem festői, módon pillanatnyi érzéseit, érzelmeit próbálta megjeleníteni. Jelmondata valahogy így szólt: “Nem azt örökítem meg, amit látok, hanem azt, ami érzek, miközben látok.” Nem meglepő tehét, hogy már pályája kezdetén is, amikor egy ideig a frontról tudósított, nem a vad és véres ütközeteket mutatta be, hanem érzelmekre koncentráló, művészi képekben örökítette meg a katonák mindennapjait.
A különleges szemléletmód  miatt a kiállítás képei lehetnének akár egy napló bejegyzései is. Pontosan követik Kertész életét és érzéseit. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy Párizsból saját fotóiból készített képeslapokat küldözgetett haza, így a hozzátartozói a képei alapján értesülhettek róla.

A tárlat tartalmazza a “Torzulások” című sorozatot is. Egy női magazin kérte fel a sorozat elkészítésére. Kertész ezt is egyedi módon valósította meg. Elvitte a modelleket egy Elvarázsolt Kastély tükörtermébe és lányok eltorzult, meztelen vonalait a tükörből örökítette meg. Később a sorozatból könyv is készült.

Torzulás no. 4.

A tárlatot két óra alatt jártam be és hatalmas élményben volt részem. Jó volt megcsodálni és megismerni Kertész egyedi látásmódját. Őszi, esős, nedves napokra kitűnő program lehet egy kis barangolás a 20. században. A kiállítás után a múzeum ajándékboltjában, az életrajzi és képeskönyvek mellett, meg lehet vásárolni Kertész néhány fotóját képeslap formájában, amik remekül mutatnak a falon. Így lehet nekünk is egy saját, mini-Kertész-galériánk. :)

World Press Photo pályázat 2010  -  Néprajzi múzeum  -  szept. 30. – okt. 30. 

Lőttem egy képet “sunyiba”

Erről a kiállításról nem tudok ennyi mindent elmondani. El kell menni, meg kell nézni. A képek önmagukért beszélnek. Gyönyörködtetnek és letaglóznak.
A kiállítás minden évben a World Press Photo pályázat díjnyertes fotóiból áll össze, és vándorkiállítás formájában sok nagyvárosban megfordul a világ minden táján. A pályázatot minden évben megrendezik és a világ fotós-krémjéből álló zsűri értékeli a beküldött képeket. Évről-évre egyre több kép érkezik szerte a világból. Idén 108.059 fotót nevezett 5.691 fotós, 125 országból. Ez azért nem kicsi szám. Külön büszkeséggel tölthet el bennünket az a tény, hogy egy magyar fotográfust is díjaztak. Nem is akárhogy. Lakatos Péter képe első helyezést ért el a “Spot news” kategóriában. Gratulálunk!

A tárlatot két kiállítás is kíséri. Az egyik a “Duna, képek a forrástól a deltáig” című pályázat nyertes képeiből áll, a másik a “Beyond the Body” című sorozat Tomasz Gudzowaty-tól, mely nem mindennapi sportfotókal képráztatja el a nézőt!

Hopp még egy kép

Van tehát két remek program. Szabadidődben bátran látogasd meg a kiállításokat, és az ismerőseidet se felejtsd otthon! Nem fogtok csalódni! :)

Ismeritek Mike Larsont? Nem? Nyugi, eddig nekem sem mondott semmit ez a név. Egyébként egy “őrült” esküvőfotós. Egyik ismerősömtől kaptam egy linket róla, és majdnem leesett az állam. A srcác úgy csinálja az esküvőkön a csoportképeket, hogy maga köré gyűjti az embereket, majd feldobja a magasba a Canon 1D mark IV-ét, ami közben sorozatban exponál… Beteg. De ki kell próbálni!

Ma végre szép volt az idő, így ki tudtam menni a kertbe kamerát dobálni! A régi Canon 450D gépemet hajigáltam, mert azért a 7D-hez nem volt merszem! Először a 18-55-ös kitobjektívvel az elején csináltam pár próbadobást. Mikor már megszoktam annyira a dobálózást, hogy mertem magasabbra dobni, rácsattintottam a Sigma 10-20mm-es nagylátószögűt és “élesben” dobáltam.
Na de mi is a technika?
Fontos, hogy gépünket manuális üzemmódban használjuk. Állítsuk be a fényviszonyoknak megfelelő értékeket. A záridő legyen minél nagyobb ( min. 1/2000 javasolt), a rekesz pedig minél kisebb. Az élességállítást is kapcsoljuk manuálisra és tekerjük a végtelenhez. Ahhoz a fényképezőnk mindig objektívvel lefele repüljön a fizika törvényeit kell kihasználnunk. Úgy dobjuk fel az egész cuccot a magasba, hogy pördítünk rajta egyet. Így a gép forgástengelye pont az objektíven keresztül lesz, így az mindig stabilan lefele fog állni. Egy kis gyakorlásra azért szükségünk van, hogy jól tudjunk dobni. Én először portrémarkolattal együtt dobáltam, de így mindig elforgott oldalra az egész. De miután levettem már hibátlanul pörgött. A műveletről készítettem egy kis videót is, mely jobban szemléltetni a folyamatot.

Ha volt elég merszed dobálózni, “hívd elő” a fotókat és oszd meg velem is! Az egész “kamerareptetősdi” eredménye pedig itt látható:

Gondoltam, a “Retusáljunk fotót!” sorozat mellett elindítok egy másikat is, melynek címe “Érdekes helyek” lesz. Olyan helyszíneket fogok bemutatni, melyeken jártam és le is fotóztam. Egy olyannal kezdek, ahol még a télen jártam Németh Péter fotós barátommal. A hely nem más, mint a Bakonynána közelében található Római fürdő.

A név első hallásra megtévesztő lehet. De ne gondoljunk semmi antik, római kori fürdő maradványaira, mely elhagyatottam, mohával belepve fekszik egy erdő közepén. Csak egy “szimpla” vízesésről van szó. Bár ez a “szimpla” vízesés elég jól tud kinézni. Igazából nem is egy, hanem számos, kisebb-nagyobb vízesést tudunk lencsevégre kapni ezen a helyen.

De hogy is jutunk el ide?

Bakonynána végénél, az erdő szélénél le tudjuk tenni a kocsinkat. Innen egy kis sétára vagyunk “kényszerítve”. Ám az út szépsége kárpótol minket az odaút fáradalmai miatt. Utunk az erdő szívébe vezet, melynek során egy patakot kell követnünk. Már az erdei séta is rengeteg érdekes fotótémát tartogat számunkra, jó, ha nyitva tartjuk a szemünket. Az utat egyébként nem lehet eltéveszteni, maradjunk az ösvényen és kövessük a patak hangjait, ami idővel kiszélesedik, majd több méter magasból hull alá a mélybe. Ha ezt látjuk valahol, biztosak lehetünk benne, hogy megérkeztünk.

Mire lesz szükségünk?

Mivel a fő témánk a vízesés (jobbanmondva vízesések), semmiképp se hagyjuk otthon állványunkat! Nagy szükségünk lesz rá, hogy a hosszú záridős expozíciók alatt a kép ne mozogjon be. Szükségünk lehet egy távkioldóra, ami lehet rádiós, de a zsinóros változat is megteszi. Ha ez éppen nincs kéznél, akkor használhatjuk a gépünk időzítőjét is, de ez időigényesebb. Objektívből hozzunk minél több fajtát a változatos témák miatt. A nagylátószögű lencsék jók lesznek akkor, ha több vízesést szeretnénk egyszerre megörökíteni a hatalmas sziklákkal, de ha a részletekre szeretnénk koncentrálni jó, ha a telénket sem hagyjuk otthon.

Hogy fotózzunk le egy vízesést?

Miután megkerestük a megfelelő képkivágást, a gépünket állítsuk rekesz-előválasztó módba. Minél nagyobb rekeszértéket adjunk meg, hogy minél nagyobb tartomány legyen éles a képen, és hogy minél hoszabb záridőt kapjunk. Azonban 1 másodperces záridő fölé ne nagyon menjünk, mivel ilyenkor a víz elveszti a dinamikusságát, egyszínű fehérré válik a képeken. Az 1/4 másodperces expozícióval érhetjük el a legjobb eredményt, ilyenkor mosódik el a víz a legszebben. A hosszabb záridőket inkább a tengerfotózásánál alkalmazhatjuk, mert ilyenkor a víz ködszerűvé válik.

Hát ennyi lett volna ez a kis összefogaló. Természetesen képeket is mutatok, ha lejjebb görgettek megtaláljátok őket. Hamarosan jön a következő rész, addig is, ha tehetitek és van időtök, pattanjatok kocsiba és kiránduljatok egyet a Bakony szívébe, a Római fürdőhöz. A fényképezőtöket pedig véletlen se felejtsétek otthon! :)

Az ott készült fotók:

És egypár werk fotó:

Tudom, hogy induláskor azt ígértem, hogy nem lesznek spekulációk, találgatások fényképezőgépekről. De ez a cikk végülis nem pletykán alapszik, hanem egy kész terméken. Igaz, csak egy koncepció, de kézzelfogható és működik is. Na de miről van szó? Egy fényképezőgépről, melynek neve WVIL, azaz Wireless Viewfinder Interchangeable Lens. Magyarul ez annyit tesz, hogy vezeték nélkül továbbítja a fényképező érzékelője a képet a keresőbe, és közben még az objektíveket is cserélgethetjük. Na ez nem semmi. A gépet az Artefact Group készítette, de szerintem kamuznak, tuti, hogy fénypostán kapták a távoli jövőből! :D

Na de nézzük, mit is tud ez a kis gépezet. A fényképezőt alapvetően két részre oszthatjuk: egy gépvázra és egy lencse adapterre. Maga a gépváz kísértetiesen hasonlít egy okostelefonra ( egyébként még telefonálni is lehet vele). Magnéziumből készült és csupán 7.5 mm vastag. A hátoldalán helyet kapott egy 5″-os AMOLED érintőkijelző, melynek felbontása FullHD, tehát 1920×1080 pixel. A gép belseje sem semmi. A képfeldolgozó processzor több magos, Cortex-A15 ARM Multi-Core CPU, melyhez 16GB beépített memória társul, de ha ez nem lenne elég, microSDHC kártyával tovább bővíthető. A jó képfeldolgozó processzor előnyökkel jár: sorozatban kb. 10 kép/mp sebességgel fotózhatunk 20 kép erejéig, ha az objektív nincs csatlakoztatva, és 180 fotóig, ha csatlakoztattuk valamelyik lencsénket. Ez, tekintve, hogy nem egy DSLR-ről van szó, figyelemreméltó. A gyártók gondoskodtak róla, hogy a kapcsolatokban se szenvedjunk hiányt. Használhatunk 802.11n WiFi, GPS, Bluetooth 2.0 és Wireless HD adatkapcsolatokat.

Na de mi a helyzet a lencse adapterrel? Először is, ez tartalmazza a CMOS képérzékelőt, mely 24 x 36 mm, azaz egy fullframe géppel van dolgunk. A felbontása egyébként 31.6 megapixel… Fotózhatunk RAW-ban is és jpg-ben is. A géppel nem csak 6496 x 4872 pixel felbontású fotókat, hanem fullHD felvételeket is készíthetünk és válogathatunk 24p, 30p, 50i frissítésekből és MOV, H.264, AVCHD formátumokból. Az objektívek csatlakoztathatóságából sem szenvedünk hiányt. Használhatjuk Nikon F, Canon EF, Micro 4/3 és Leica M bajonettes optikáinkat. A koncepció fényképezőhöz egy koncepció objektív is dukál, így a gyártók készítettek egy 28-100 mm gyújtótávolságú f/2 kezdő fényerejű demoobjektívet, így akár ezt is választhatjuk.

Most jön a szoftver. Őszinten, ez fogott meg engem a leginkább! A kezelés nagyon el lett találva, példát vehet róla az összes érintőképernyős fényképezőt gyártó cég. Főleg a rekesz, a záridő és a gyújtótávolság beállítására gondolok. Mennyivel mutatósabb egy csúszkán változtatni a rekesz nagyságát úgy, hogy közben az élőképen látjuk a rés nagyságának változását, mint számokat növelgetni és csökkentgetni randomra. Nyilván egy profi fotós tudja, hogy milyen rekeszhezértékhez mekkora rekesznyílás tartozik, de egy kezdő számára ez hatalmas segítség lehet. Az éleségállítás is elég egyszerű. Csak bökjünk a képre oda, amit élesnek szeretnénk látni. A szoftver tartalmaz pár képrofilt, melyeket személyre is szabhatunk, és segítségükkel mutatós effektekkel ruházhatjuk fel fotóinkat. Köszönhetően a WiFi kapcsolatnak, internetezhetünk is a géppel, így könnyen és gyorsan megoszthatjuk fotóinkat és videóinkat. Sőt mi több, alkalmazásokat is tölthetünk le rá különféle feladatokra.

Szerintem mind az ötlet, mind a megvalósítás nagyszerű és rendkívül jövőbe mutató. A levehető objektív segítségével olyan helyzetekben és perspektívákban is fényképezhetünk, ahol eddig ezt nem tudtuk megtenni egy DSLR géppel. És természetesen “önképezésre” is kiváló eszköz. Ha elképzelem a jövő kompakt vagy MILC (tökör nélküli, cserélhető objektíves gépek) fényképezőit már hasonló termékek jelennek meg a fejemben. Pár dolog azért tisztázatlan. Nem tudni, hogy honnan kap áramot az objektív adapter, illetve, hogy milyen akkumulátorral működik maga a gépváz és, hogy meddig bírja egy feltöltéssel. De az objektívek motorjainak mozgatását is homály fedi. De ami a legfonotsabb és nem tudjuk: How much?!

Végezetül pár fotó és egy videó a fényképezőről:

[There is a video that cannot be displayed in this feed. Visit the blog entry to see the video.]

A képeket nagyban is megnézhetitek, csak katt a képre!

]]> http://www.vargabenedek.hu/greti-es-misi/feed/ 0 http://www.vargabenedek.hu/trash-the-dress-minden-menyasszonyi-ruha-igy-szeretne-vegezni/ http://www.vargabenedek.hu/trash-the-dress-minden-menyasszonyi-ruha-igy-szeretne-vegezni/#comments Wed, 31 Aug 2011 07:25:47 +0000 Benedek http://icatchthelight.wordpress.com/?p=135 A Trash the Dress, magyarul “ruhát a kukába”,  mozgalom Amerikából indult, mint a legtöbb őrültség. A Trash the Dress egy esküvőfotózási stílus, mely az elegáns esküvői ruhát kontrasztba állítja a környezettel, és megtalálhatóak benne a riportfotós, glamourfotós stílusra jellemző megoldások is.

Na de, hogy is kerültem kapcsolatba ezzel? Még ősszel fotóztam Apa unokatestvérének az esküvőjét. Már ott is nagyon jó fotók készültek, jó volt a pár, jól mozogtak a fényképező előtt. Az esküvő után pár hónappal jött egy e-mail Esztertől, hogy mit szólnék még egy fotózáshoz, ahol tönkre tehetjük a menyasszonyi ruhát. Mondanom sem kell, kapva-kaptam az alkalmon. A fotózást Budapesten ejtettük meg, na de többet nem is mondok, a videó úgy is elmesél mindent. A fotókat pedig megtekinthetitek honlapomon az Esküvő galériában vagy itt, a videó után.

A fotókat nagy méretben is élvezhetitek, csak katt a képre!

Remélem tetszettek a fotók és a videó. Ha esetleg Te is egy vállalkozó kedvű menyasszony/ vőlegény vagy, és szívesen kipróbálnád a Trash the Dress-t, és bátran állnál a fényképezőm elé extreme helyeken és helyzetekben, ne habozz, dobj egy e-mail, hogy meg tudjuk beszélni a részleteket. De mindenek előtt nyomj egy LIKE-ot! :)

Ahogy ígértem, itt a sorozat második része. Most a portrék retusálásáról lesz szó. Az emberekről készült képek is hasonló feldolgozást igényelnek, mint a tájképek, de ezeknél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a zavaró elemek, azaz az arc hibáinak eltüntetésére. Szerencsére erre a Photoshop számos eszközt kínál nekünk. A postban főleg ezek ismertetéséről lesz szó, de megtudhatjátokazt is, hogy milyen körülmények a legideálisabbak a portrék készítéséhez! A fotózásról most nem készült videó, de a képek retusálásáról igen. Ezeket a post végén nézhetitek meg, az eredeti és az “előhívott” fotókkal együtt. Ebben az írásban sok olyan dolog fog elhangzani, amiket már az előző, a tájképekről szóló cikkben leírtam. Ezek általánosan alkalmazhatók minden fotóra, így nem térek ki rájuk bővebben. Jó olvasgatást, remélem hasznos lesz! :)

“Hozzávalók”

Hát akkor fogjunk is hozzá. Először nézzük meg, mi kell egy jó portréhoz. Szükségünk lesz egy karakteres modellre, aki szívesen “bohóckodik” a fényképezőnk előtt. Objektívből szinte bármelyiket választhatjuk, de a legjobb eredményt a 50-135mm-es, fix gyújtótávolságú, nagyfényerős telékkel érhetjük el. Én a Canon 24-70mm f/2.8 L lencsével, általában 50-70mm-en készítem a portrékat, de nagyobb gyújtótávolságú (pl. Canon 70-200mm f/2.8 L) is megfelel a célra. Ha nagyobb gyújtótávolságú lencsét használunk, a hátterünk szebben és erőteljesebben mosódik el, viszont messzebb kell állnunk a modelltől, akár 4-5 méterre is, ami a kommunikációt nagyban megnehezíti. Nagylátószögű (pl. Canon 16-35mm  f/2.8 L vagy Sigma 10-20mm f/4-5.6 EX DC HSM) objektívvel is lehet készíteni portrékat, mégha sokan azt is mondják, hogy a legnagyobb bűn nagylátószöggel embereket fotózni. Általában akkor használjuk ezt a gyújtótávolságot, ha a környezetet is meg akarjuk örökíteni, ha például bele akarjuk foglalni a modell használati tárgyait a képbe. Ezeket a fotókat attributált portréknak nevezzük, mivel a személy az attribútumaival, azaz a rá jellemző dolgaival együtt szerepel a fotón. Ám vigyáznunk kell az erőteljes geometriai torzítás miatt jelentkező hibákra. A modell arcát semmiképp se helyezzük túlságosan a kép szélére, mert “megnyúlhat”, torzulhat. Jó ha van nálunk egy derítőlap – lehetőleg minél nagyobb, de a kisebb (50cm átmérőjű) is megteszi. Erre azért lesz szükségünk, hogy még több fényt jutassunk a modell arcára, és csökkentsük a szemei alatt kialakuló árnyékokat. Ha szabadtéren fotózunk, válasszunk a délutáni órák közül. Legjobb akkor fotózni, amikor már a Nap elindult lefelé, amikor már vesztett az erejéből és a fényeket narancssárgásra festi. Ha nem árnyékban fotózunk, akkor a derítőlap használata elkerülhetetlen a durva árnyékok miatt, árnyékban pedig azért érdemes használni, hogy több fényt kaphasson a modell arca – így mi pedig kisebb záridőt. :)

Sokan esküsznek a rendszervakuk használatára szabad téren is. Én ezt ellenzem. Nekem nem tetszenek a kinti “vakus” képek, mivel keveredik a fényük a Nap fényével, és ez a hatás néha elég természetellenes. Ezenkívül pedig becsillanhat az arcon a vaku fénye, ami szintén nem túl esztétikus, a modell körül megjelenő szürke körvonalról pedig ne is beszéljünk. Természetesen vakuval is gyönyörű képeket lehet készíteni szabadtéren is, de ehhez szükségünk lesz egy külső vakura és pár kiegészítőre, mivel a beépített vakuk inkább elrontják a fotót.

Hívjuk elő fotóinkat

Miután elkészítettük a fotókat, otthon folytatjuk a munkát. Nyissuk meg a Photoshoppal a RAW-fájlt, és ismét a Camera Raw ablakkal találkozhatunk. Itt szintén ne bántsuk a kontrasztot. Estleg a “Fill light” csúszkával kivilágosíthatjuk a kép sötét részeit, vagy korrigálhatjuk az expozíciót az “Exposure” csúszkával. A “Clarity” csúszkához én nem szoktam portré esetén nyúlni, mivel kiemeli az arc textúráját és felerősíti a hibáit. A képhez esetleg adhatunk egy kis vignettálást (a kép sarkainak elsötétedése), ami a fekete-fehér és a komorabb hangulatú fotókon nagyon jól mutat, de arra is használhatjuk, hogy a figyelmet a fény használatával irányítsuk az arcra. Azért jó, ha itt adjuk hozzá a fotónkhoz ezt az effektet, mert itt a kontrasztot növeli a kép szélein, és nem úgy teszi sötétebbé a kép sarkait, hogy egy  áttetsző fekete, átmenetes szélű réteget ad a képhez. Ha mindent beállítottunk, kattintsunk az “Open Image” gombra, és a fotó megnyílik a PS-ben.

Az arc megtisztítása

Első dolgunk a pontos fehéregyensúly beállítása. (A folyamatát elolvashatjátok a tájképekról szóló postomban.) Azonban most még jobban kell ügyelnünk rá, mivel a bőr színe nagyon eltérhet a valóságostól. Ha az eredménnyel nem vagyunk megelégedve, akkor csökkentsük a réteg “Opacity”-jét (áttetszőség), vagy egyszerűen töröljük a réteget. Még mielőtt a kép kontrasztjával kezdenénk el foglalkozni, meg kell tisztítanunk a modell arcát minden egyes bőrhibától. Szerencsére ehhez a Photoshop profi eszközöket kínál nekünk. Először használjuk a “Spot Healing Brush Tool”-t. Ezzel kattintgassunk egyenként a bőrhibákra, és azok már el is tűntek. Elég jó eredményt lehet vele elérni, csak türelemre és kitartásra van szükségünk. Ne sajnáljuk rá az időt. Ha ezzel végeztünk, következik a második lépés. Ezzel a technikával “mattosítjuk” a bőrt, azaz eltüntetjük a becsillanásokat a bőrről, ezenkívül a szemek alatti karikák eltüntetésére is kitűnő. A folyamat lényege: színmintát veszünk a bőrről, és “befestjük” vele a hibákat. Ehhez hozzunk létre egy új üres réteget. Nevezzük el mondjuk “retusnak”. Erre fogunk festegetni, így bármikor csökkenthetjük, törölhetjük a javítást. Nagyítsunk bele a képbe, úgy, hogy csak az arcot lássuk. Válasszuk ki az eszköztárból a pipetta eszközt. De még mielőtt színmintát vennénk, néhány beállítást módosítanunk kell. A képről le tudjátok nézni ezeket. Azért fontos, hogy a három szomszédos pixel átlagából adjon színt nekünk, mert a bőrünk sem egyszínű, így az eredmény jobban hasonlít majd a valódi színre. Ezután vegyünk színmintát az arc egyik részéről. Én általában a homlokkal szoktam kezdeni. Válasszuk ki az eszköztárból az ecsetet, de ha szimplán leütjük a “B” betűt, akkor is ecsetre váltunk. Az áttetszőségét állítsuk 5-6, az ecset szélének keménységét pedig 0-10 százalékra. Nagyon fontos, hogy a réteg eléggé áttetsző legyen, mivel ekkor marad meg a bőr textúrája. Ezért is kell átállítanunk az ecset “Opacity”-jét csupán 5-6 százalékra. Kezdjünk el festegetni, egy-egy részen akár többször is végigmehetünk. Ha végeztünk a homlokkal, mehetünk az arc többi részére. Mindig vegyünk új színmintát arról a területről, ahol dolgozunk. Ehhez üssük le és tartsuk lenyomva az ALT billentyűt, ekkor az ecset pipettára vált, és vegyünk színmintát, majd folytassuk a festést. De vigyázzunk, sose vigyük túlzásba, mivel az arc elveszítheti  vonalait, és a fények is eltűnhetnek róla. Ezzel a két lépéssel már elég széppé lehet varázsolni az arcot, de még nem végeztünk.

Az ecset beállításai

A pipetta beállításai

Van még egy harmadik lépés, amivel még egy kicsit finomíthatunk rajta. Ehhez először is olvasszuk össze az összes réteget. Majd triplázzuk meg. A legfelsőt nevezzük el “homályosnak”, a középsőt pedig “élesnek”. Ahogy a neve is mutatja, a legfelső réteget el fogjuk homályosítani. Ehhez válasszuk a Filter/Blur/Lens Blur menüpontot. A felugró ablakban állítsuk be az életlenség mértékét. Fontos, hogy ne a “Faster”, hanem a “More Accurate” mód legyen kipipálva, mivel így sokkal szebb lesz az elmosódás. Ezután alkalmazzuk a homályosítást. A következő lépésben ezt a réteget egy teljesen átlátszó maszkká alakítjuk, majd visszamaszkoljuk a homályos réteget az arcon. Ehhez jelöljük ki a legfelső, életlen réteget, és nyomjuk meg a kis ikont, amit a képen is láthattok. Ekkor még nem történik semmi, csak megjelenik a bélyegkép mellett egy fehér téglalap. Ez a maszkunk. Válasszunk fekete kitöltőszínt, és töltsük ki vele a fehér maszkot. Most a képünk újra éles lett. Ezután válaszunk egy fehér ecsetet, melynek a keménysége 0 százalék, és állítsuk az áttetszőségét 10 százalékra, fessük be vele az arcot, de a szemeket és az ajkakat ne bántsuk. Ahol több életlenségre van szükségünk, ott többször is végigmehetünk az ecsettel. Vigyázzunk itt is, hogy ne essünk túlzásba, hagyjuk meg az arc textúráját, ne tegyük márványossá, mert az eléggé természetellenesnek hat.

“Those beautiful eyes”

Most már a modell arca tökéletes. A következő feladatunk az, hogy a szemeket megtöltsük élettel. Ezt a szivárványhártya kontraszjának erősítésével és a szem fehér részének kivilágosításával tehetjük meg. Maszkolást kell alkalmaznunk mindkét esetben. Először csak a szivárványhártyával foglalkozzunk. Ha elégedettek vagyunk vele, jöhet a fehér rész. Ez általában a fotón kissé sárgás elszíneződést kap. Ezt úgy tudjuk eltüntetni, hogy a szaturációját csökkentjük, és egy kicsit növeljük a fényerejét. Mindig ellenőrizzük az egész fotóhoz viszonyítva a szemeket, mert nagyon könnyen el lehet túlozni – főleg a fehér részét – és elég furcsán tud kinézni a szem a fotón.

Utolsó lépések

Ha az arc retusálásával és a szemekkel végetünk, már nincs sok dolgunk hátra. Márcsak a kép kontrasztját kell beállítanunk. Ehhez szintén maszkolást kell alkalmazni, de abban már profik vagyunk, szóval nem írom le a folyamatát még egyszer! :) De vigyázzunk, a szemek hajlamosak besötétedni, ha növeljük a kép fekete tartományát. Az arc színei a kontrasztnövelés hatására megélénkülhetnek. Így csak óvatosan bánjunk az értékekkel. Miután befejeztük, következik az élesítés. Ezt ismét LAB színmódban hajtjuk végre. A folyamat ugyanaz, mint a tájképeknél, csak a mennyiség kevesebb. Gondoljunk csak bele, mi értelme volt a gondos retusálásnak és életlenítésgetésnek, ha most az egészre rádobunk egy hatalmas élesítést. Ezért az értékét csak 80-90 százalékra állítsuk.

Dióhéjban ennyiből áll egy portré retusálása. Persze a tökéletes munkához sok gyakorlásra, rengeteg időre és nagyfokú precizitásra van szükségünk. De az a pillanat, amikor a modell arcán megjelenik a meglepődés, az öröm és a megelégedettség érzésének keveréke, minden időráfordítást és fáradtságot megér! És végül néhány before-after kép és videó pár portrémról.

A videóhoz teljes felbontás (1080p) , a fotókhoz pedig teljes méret ajánlott (katt a képre)!

Hamarosan ismét jelentkezem új résszel, amiben arról lesz szó, hogy hogyan tehetünk egy fotót hangulatosabbá a színek változtatásával. Szó lesz a fekete-fehér, csökkentett szaturációjú és duetone fotók elkészítéséről. STAY TUNED! Addig is fotózzatok sokat, kérjetek fel csinos csajokat (lányok srácokat), hogy álljanak nektek modellt, de azért egy LIKE-ot se felejtsetek el nyomni! :)

Ma egy fotós kiegészítőt szeretnék bemutatni Nektek. Rendhagyó módon nem a géphez kell hozzákapcsolni, hanem a kezünkre kell feltenni! A cucc pedig nem más, mint egy karkötő. Ne keresgéljünk rejtett funkciókat, nem fogunk találni, csak egy szimpla, karkötő! :) Az érdekesség a desing-ban rejlik. A kis csecsebecsén gyújtótávolságok vannak feltüntetve. Nem is akármilyenek! A 15 féle karkötő között megtaláljuk a híres Canon és Nikon gyújtótávolságokat, sőt még piros csíkos karkötőt is vehetünk, ami a Canon L-es, professzionális objektívjeinek a védjegye. A kézrevalók színben is igazodnak a lencsékhez, így pl. a Canon 70-200-as karkötőt fehét színben találjuk meg.

Nekem nagyon megtetszett ez az ötlet, így rendeltem is egyből kettőt. Természetesen mindkettő Canon! Az egyik egy 24-70 mm-es, mert ilyen lencsém van, a másik pedig egy 70-200 mm-es, ilyen obit pedig nagyon szeretnék! A csomag, jobbanmondva levél, ugyanis borítékba voltak beletéve, a rendelés után pontosan egy héttel erkeztek meg. Tekintve, hogy az USA-ból jött a légiposta, ez dícséretes.

A karkötő anyaga szilikon, a minta pedig dombornyomott és festett. Először kicsit féltem, hogy a felirat idővel lekopik (főleg, ha ebben is fürdök), de kellemesen csalódnom kellett, mivel a két hónapos használat után is úgy néz ki, mintha most bontottam volna ki. Pedig azóta le sem vettem a kezemről! Fotós ismerőseim körében természetesen nagy sikert aratott ez a kis “ékszer”. Kimondhatjuk: a rendelés kötelező! :)

Hát ennyire futotta ez a kis bemutató. Végezetül néhány fotó arról a termékről, ami egy fotósnak kihagyhatatlan! :)

Miről is fog szólni ez a post? Gondoltam, elindítok egy sorozatot, melyben sorra veszem a különböző témájú fotók retusálását. De ez most mért is jó? Segíteni szeretnék azoknak, akik csak most ismerkednek a digitális fotózás szépségeivel. Adni szeretnék nekik tippeket, hogy hogyan tehetnek egy-egy fotót még lélegzetelállítóbbá. Miről is lesz szó? Először olvashattok egy kicsit arról, hogy hol és mikor készültek azok a  fotók, amiken bemutatom a retusálás folyamatát, majd együtt, lépésről-lépesre haladva, végigjárjuk az utómunka egyes állomásait. És mik is lesznek ezek?

•  Photoshop Camera Raw használata
•  a helyes fehéregyensúly beállítása
•  képi hibák, zavaró elemek eltüntetése
•  a kontraszt beállítása
•  a maszkolás
•  a színek intenzitásának növelése
•  élesítés

Alkonyati Parlament

Már ki vagyok világítva

A két fotót honlapom Magyarország galériájában is megtekinthetitek. Ha tetszett kérlek osszátok meg másokkal is!

Előkészületek és képgyártás

Akkor vágjunk is bele! Mire van szükségünk? Egy digitális tükörreflexes fényképezőre ( szerintem kompakttal vagy bridge géppel is lehet ilyeneket gyártani, de egy DSLR az egy DSLR), egy stabil állványra ( ez a legfontosabb, ugyanis ez fogja biztosítani, hogy az egyes fotók elkészítése közben még egy millimétert se mozduljon meg a gépünk)és végül egy távkioldóra. Ajánlatos beszerezni egy intervalométert is, egy olyan kütyüt, ami meghatározott időintervallumonként elkattintja a fényképezőnket. Nekem ilyenem nincs szóval maradtam a fapados megoldásnál: rádiós távkioldó + stopper kombó, és kézzel kattingattam. Nekem teljesen bevált. Kicsit kényelmetlen, ha egy hoszabb időt ( pár órát ) szeretnénk megörökíteni, de kisebb időkhöz teljesen jó! A felszerelésről ennyit. Most keressünk egy témát. Legyen ez mondjuk az égbolt. Ha szép gomolyfelhők vannak az égen és a szél is fúj már fél óra alatt sikert érhetünk el. Komponáljuk meg a képet, kapcsoljunk manuális élességállítást, a módválasztó tárcsát tekerjük szintén manuális üzemmódba, ugyanis fontos, hogy a képeink fényességét ne befolyásolja a fénymérő, ami a felhők állásától függően más-más expozíciós értékeket adhat meg. Végül tegyük fel a távkioldót és gépünk máris készen áll. Most határozzuk meg, hogy milyen időközönként szeretnénk elkészíteni a fotókat. Ha lasabb felhőmozgást szeretnénk látni válasszunk 5 másodperces, ha gyorsabbat, válasszunk pl. 10 másodperces időintervallumot. Nem baj, ha ezeket az értékeket nem tartjuk be pontosan, de ügyeljünk rá, hogy azért sok eltérés ne legyen köztük. Ezután gondoljuk át, hogy milyen hosszú videóra van szükségünk és ezt hány fotóból érhetjuk el. Nagyon egyszerűen ki tudjuk számolni, hogy hány képet kell lőnünk. Egy másodperchez 25 képre van szükségünk, ugyanis a mozgóképnél ez a szabvány. Ennél a sebességnél szemünk már folyamatosnak látja az állóképek folyamát. Tehát ha mondjuk 6 másodperces videót szeretnénk, akkor szorozzuk meg 6-tal a 25-öt, így megkapjuk, hogy 150 képre van szükségünk. Ha mindezeket megcsináltuk élesíthetjük a stoppert és az ujjainkat és mehet a képgyártás.

Fotófolyam összeszerelése

Miután elkészítettük a sokszáz fotót, nincs más dolgunk, csak egymás után kell pakolgatnunk őket úgy, hogy mindegyiket 1/25 másodpercig lássuk. Szerencsére vannak remek programok, amik elvégzik ezt helyettünk. Én a “Time Lapse Assembler” nevű  kis programot (ingyenes) használtam. Sajnos csak Mac-re érhető el, de Windowsra is biztos rengeteg hasonló szoftver van, amiket egy kis “guglizással” megtalálhatunk. A Time Lapse Assembler-t rendkívül egyszerű használni, a kezelőfelüelete sem bonyolult.

A Time Lapse Assembler kezelőfelülete

Először ki kell választanunk azt a mappát, melyben a fotóink vannak. Ezt a “Choose” gombbal és egy kis keresgetéssel tudjuk megtenni. Utána állítsunk be, hogy milyen formátumot szeretnénk kapni. Válasszuk az “mp4v” formátumot, mert ezt később meg tudjuk nyitni az Adobe After Effects-el. Állítsuk be, hogy hány frame-et, azaz képet, szeretnénk látni másodpercenként. Itt a 24-et válaszuk értelemszerűen. A “Dimensions” résznél vegyük ki a pipát a “Resize” opció elől. Ez azért fontos, mert így teljes felbontásban fogja elkészíteni a videót a fotóinkóból. Ez a felbontás általában jóval nagyobb, mint a FullHD ( 1920×1080 pixel ), de ezt később méretre szabjuk. A minőséget állítsuk a maximumra. Végül nyomjuk meg az “Encode” gombot és várjunk. Ha elkészült a videónk megnézhetjük és örülhetünk az eredménynek.

Utómunka

Már van egy nagyfelbontású time lapse videónk. Mivel a TV-k, monitorok felbontása általában nem nagyobb az előbb említett FullHD-nál (1920*1080 pixel), ezért tanácsos, ha a videónkat is ekkorára méretezzük, mivel így kevesebb helyet foglal és könyebb a megosztása is. De ha már hozzányúlunk a videóhoz, ne csak méretre vágjuk, hanem egy kis utómunkát is végezzünk rajta. Szerencsére erre van egy tökéletes program, ami nem más, mint az After Effects.
Nyissuk meg a programot, majd hozzunk létre egy új Compositiont. (Composition/New Composition) Kapunk egy ablakot, amiben meg kell adnunk néhány értéket.

Először nevezzük el a munkánkat, majd állítsuk be a fotón látható paramétereket. A “Duration” adja meg, hogy milyen hosszú lesz a videó. Ezt anyira állítsuk, mint amekkora az előbb elkészített, nyers videónk. Végül kattintsunk az OK gombra! Ezután importáljuk be a videó fájlunkat. (File/Import/File) Majd húzzuk a fotón megjelölt helyre.

Most már a timeline-on is megjelenik a videó és a kis csúszkával tudunk is ugrálni rajta. De ha felpillantunk az előnézeti képre, látjuk, hogy, a videóba bele van nagyítva. Jobbanmondva csak egy kis része látszik. Kicsinyítsük le az előnézeti képet akkorára, hogy a videó eredeti méretének körvonalait is lássuk. Fogjuk meg a sarkait, majd kicsinyítsuk le akkorára, hogy az egész látszódjon. Alul és felül egy kis rész le lesz vágva a videóból. Ez a fotó és a videó képarányának eltéréséből adódik. Míg egy fényképező 3:2-es arányban fotóz, addig egy kamera 16:9-es arányban rögzít.
Most a Photoshopból már ismert technikákkal feljavíthatjuk a videó képminőségét. Jobb oldalon találunk egy Effects&Presets nevű palettát egy keresősávval. Ide írjuk be annak az eszköznek a nevét, amit már ismerünk a PS-ből és használni szeretnénk. ( pl. Curves, Levels, Color Balance…) Én kezdésnek a Curves-t, azaz a Görbéket ajánlom. Ezzel kontrasztosabbá tudjuk tenni a képet. Válasszuk ki és húzzuk a videóra. Ekkor jobb oldalon megjelenik egy ablak, ahol módosíthatjuk a görbénket. Ezután hasonló módon vegezzük el ugyanazokat a technikákat, amit a PS-ben egy állókép esetén már megszoktunk.
Ha úgy gondoljuk, hogy készen vagyunk, nem kell mást tennünk, mint kiexportálni a kész videófájlt. Ehhez válsszuk a Composition/Make Movie menüpontot. Most nem egy újabb párbeszédablak ugrott fel, hanem a képernyő bal alsó részében kaptunk egy “Render Queue” palettát.  Itt állítsuk be a képen látható értékeket,mert  így a lehető legjobb minőségű videót fogjuk kapni. Kattintsunk a “Render” gombra és máris elkezdi a program videónk kiszámolását. Ez a gép konfigurációjától függően eltarthat egy kis ideig.

Ezzel a lépéssel el is készültünk az első hipermegaszuper time lapse videónkkal. Nézegessük, örüljünk neki és osszük meg másokkal, meg természetesen velem is! :)

És végül ahogy ígértem az én első pár time lapse snittem összefűzve egy videóba:

[There is a video that cannot be displayed in this feed. Visit the blog entry to see the video.]

]]> http://www.vargabenedek.hu/time-lapse-fotokbol-videot-de-minek/feed/ 0 http://www.vargabenedek.hu/i-shoot-raw-es-te/ http://www.vargabenedek.hu/i-shoot-raw-es-te/#comments Fri, 26 Aug 2011 09:26:54 +0000 Benedek http://icatchthelight.wordpress.com/?p=59 Bárki megrendelheti a pólót a FroKnowsPhoto.com webshopjából.
Fotósoknak kötelező darab!

Mikor először megláttam ezt a pólót Jared Polin amerikai fotós és blogger egyik videójában, rögtön beleszerettem. A  tipikus “Márpedig egy ilyen nekem is kell!”- gondolat fogalmazódott meg bennem, és meglepve láttam a videó végén a hirdetést, mely szerint a www.froknowsphoto.com blog webshopjában meg is vásárolható.

Légiposta az USA-ból

Már nem messze volt karácsony, így gondoltam, jó kis ajándék lesz ez nekem. Megrendeltük, és már láttam a pillanatot, amikor a fa alatt boldogan felpróbálom. De sajnos nem így lett. A kiszállítás közel három hetet vett igénybe, így csak ma csomagolhattam ki. Dehát egy ilyen póló megérte a várakozást. A csomagban nem csak a póló volt elrejtve. Kaptam még egy Monster energiaitalos gitárpengetőt, egy kártyát Jared aláírásával, egy ThinkThank fotótáskás kupont, amivel kedvezményben részesülök, ha 50$-nál nagyobb értékben vásárolok a webshopukban és egy tupírfésűt (azt hiszem, ez a pontos szakkifejezés, de ha nem nézzétek el nekem, mivel fiú vagyok), ami, Fro (Jared Polin) védjegye.

Egy kis plusz ajándék

Na de mi is az a RAW? Miért hirdetem, hogy ebben fotózok, és miért buzdítalak titeket is erre? A .raw egy speciális képfájl kiterjesztése. A fájlban az a képi információ  található meg, ami közvetlenül az érzékelőre érkezik az objektíven keresztül. A raw egy angol szó, amely nyerset jelent. Ebből következik, hogy ez a fájl – a JPG-gel ellentétben – tömörítetlen, amit aztán a fényképezőgépünk képfeldolgozó egysége erőteljesen lebutít. A RAW és a JPG képek közötti különbséget legegyszerűbben a WAV és az MP3 hangfájlok eltéréséhez hasonlítanám. Míg az MP3 fülünk pontatlanságait kihasználva tömöríti le a hagfájlt, addig a JPG a szemünk “hibáira” alapoz.

Na de miért jó ez nekünk?

RAW-ban akkor érdemes fotóznunk, ha igazán a fotózás megszállotjai vagyunk és alapos utómunka után tekintjük egy-egy képünket késznek. Ezeket a fájlokat nem lehet bármivel megnyitni, profi szoftver kell hozzá (Photoshop), de szerencsére ma már egyre több igényesebb, de ugyanakor egyszerűbb képfeldolgozó és -nézegető program is kezeli őket.
Ha Photoshopban nyitunk meg egy RAW-fájlt, akkor automatikusan a program Camera Raw elnevezésű ablakja tárul fel előttünk. Itt válik igazán hasznossá, hogy képeinket nem JPG-ben lőttük. A különböző csúszkák segítségével utólag minőségromlás nélkül pontosíthatjuk az expozíciót, a fehéregyensúlyt, a kontrasztot, a színek telítettségét, de más beállításokat is találunk.

Így néz ki a Camera Raw

Ha ezekkel végeztünk, megnyitjuk a Photoshopban a képet, és végrehajthatjuk rajta a precízebb korrekciókat. Ha egy JPG- képet szeretnénk retusálni, azt tapasztaljuk, hogy a képen zaj jelenik meg, ami köztudottan a digitális fotós legnagyobb ellensége.
De a RAW-képek nemcsak az utólagos feldolgozás minőségében különböznek a JPG-ektől. Sokkal nagyobb lesz a képeink dinamikai tartománya, ami azt jelent, hogy a fekete és a fehér részek a képeinkken sokkal árnyaltabban, részletgazdagabban jelennek meg, mivel a fájlok több információval rendelkeznek. Márcsak ezekért is érdemes RAW-fotózásra állítani a gépünket.
De van még egy ennél is jobb tulajdonsága a RAW-fotóknak. Ezeket a képeket úgy kell elképzelni, mint egy negatívot, melyet számtalan módon újra és újra “előhívhatunk” a számítógépünkön – anélkül, hogy az eredeti fájl elveszne. Így ki tudunk próbálni rengeteg verzót egy-egy fotó feldolgozása során, amelyek közül aztán kiválaszthatjuk a nekünk legjobban tetszőt.
De mint mindennek, sajnos a RAW-ban fotózásnak is vannak hátrányai. Az egyik, ami nem túl jó, hogy zabálja a megabájtokat. Egy-egy kép átlagosan 15MB helyet foglal, ami a JPG 3-4 MB-jához képest elég nagy. A másik hátrány, hogy bonyolult a kezelése, nem tudjuk megosztani ismerőseinkkel miután “kivettük a gépből”, mert nem biztos, hogy van nekik olyan progjamjuk, amivel meg tudják nézni. Ám ezek a negatívumok szerintem eltörpülnek a rengeteg jó tulajdonság mellett.

Remélem ezzel a kis postommal sikerült bennetek felkeltenem az érdeklődést a RAW-ban való fotózás iránt! De még mielőtt szaladnátok átállítani a gépeteket, kérlek nyomjatok egy LIKE-ot a cikk végén. :)

Arra már az elején rájöttem, hogy nem lesz egyszerű. Egy astrofotó elkészítéséhez sok-sok dolognak kell stimmelnie, és még ha mindent pontosan elterveztünk és megcsináltunk, akkor is bíznunk kell a szerencsében. Vegyük sorra ezeket a dolgokat! Először is szükségünk lesz sötétre. Nagyon sötétre. Nem elég, ha kimegyünk a kertünkbe a város közepén (vagy akár a szélén), amikor már teljesen besötétedett, ugyanis a közvilágítás és az épületek fénye miatt a fényszennyezés jelentős lesz a képeinken. Ez azt jelenti, hogy az, amúgy fekete, égbolt a fotón sárgás elszíneződést kap és világosabb lesz, így a csillagok kevésbé fognak látszódni. Pattanjunk fel inkább a bicónkra ( lustábbak kocsiba) és menjünk ki a városból. Egy falu melletti szántó vagy egy erdei tisztás már tökéletes helyszínt nyújt az astrofotók elkészítéséhez. Az olyan időszakok, amikor a Hold az éjszaka nagy részén fent van az égen, nem túl szerencsések, mivel ekkor, a már az előbb említett, fényszennyezés végez a képeinkkel. Vigyünk magunkkal zseblámpát, ugyanis enélkül a korom sötétben bajos lesz összeszerelni a technikát. Apropó felszerelés! Az astrotájképek elkészítéséhez szükségünk van egy DSLR vázra és egy nagylátószögű, fényerős (lehetőleg f/2.8) objektívre. Nekem sajnos nincs olyan nagylátószögű lencsém, melyen lenne 2.8-as rekesz. A Sigma 10-20mm f/4-5.6 típusú objektívvel és a Canon 7D vázammal készítettem a fotókat. (a beálíításokról lentebb) Legyen nálunk még állvány is és távkioldó is, hogy elkerüljük a fényképező bemozdulását expozíció közben. Azt hiszem, másra nincs is szükség…ja de! A türelmünket semmi esetre se felejtsük otthon, szükségünk lesz rá az esetleges másfél-két órás expozíciók során. És végül ha felhőket látunk az égen ne induljunk el, mivel úgysem fogunk látni egy darab csillagot sem.

Ha megvan a helyszín és felállítottuk az állványt pillantsünk fel egy kicsit az égre. Mit is szeretnénk fotózni? Hát csillagokat! De melyiket, és hogy? Alapvetően két fajta astrotájkép létezik. Vagy rövid expozícióval ( 30 sec, 60 sec, 90 sec) vagy hosszúval (órák!) fotózunk. A rövid expós képeken pontszerű csillagokat láthatunk, míg a hosszú expozíció egy csíkká varázsolja a csillagokat a Föld forgása miatt. Egy tipp: ha megkeressük a Sarkcsillagot és rákomponáljuk a képre egy érdekes spirálszerű látványt fogunk kapni. A Sarkcsillag egy pont marad és a többi csillag körülötte körívszerűen jelenik meg.

Sajnos a képet nem én készítettem, de tökéletes példa arra, hogy mi történik, ha a Sarkcsillagot is látszik a képen.

Kezdjük a hosszú záridővel készült képekkel, mert itt talán kevesebb beállítást kell elvégeznünk. Amint már említettem nincs lehetőségem a 2.8-as rekesz használatára. Ha neked sincs, ne csüggedj el! (én sem tettem) Ezeknél a képeknél nem is feltétlenül szükséges, mivel a több órás expozíció során a 4-es rekeszen is rengeteg fény be tud szaladni az érzékelőbe. Állítsük a gép ISO értékét ISO 200/400-ra és a módválasztó tárcsát forgassuk BULB üzemmódba. Feltétlenül szükségünk lesz egy olyan távkioldóra, aminek a nyomógombját le tudjuk rögzíteni, mert így nem kell órákig szorongatnunk azt! Az objektíven kapcsoljuk ki az automata éleségállítást és csavarjuk az élességállító gyűrűt a végtelenhez. Ezután komponáljuk meg a fotót, nyomjuk meg az exponáló gombot és várjunk. Sokat. Ha azt szeretnénk, hogy az ívek jó hosszúak legyenek minimum egy órára hagyjuk nyitva az gépünk zárját. Hát ennyi lenne. Nem is olyan bonyolult, ugye?

Na akkor nézzük a rövid záridős fotókat. Itt több beállítási lehetőségünk van, illetve játszhatunk az értékekkel is. Én a következő beállításokat használtam: 10mm, f/4, ISO 3200, 30 sec. Választhatunk hoszabb záridőt is, de ugyeljünk arra, hogy ne lépjük át azt a határt, amelynél már mosódnak a csillagok. Ez kb. 90 sec felett következik be. Ha találtunk egy érdekes tájelemet (pl. fa, földút, hegy) bátran vegyük rá azt is a képünkre, így az még magávalragadóbb és éredekesebb lesz. De gondoskodunk kell a tárgy megvilágításáról. Miután kinyitottuk a rekeszt kapcsoljuk fel a zseblámpánkat és pásztázzuk végig a tárgyat. De ugyeljünk rá, hogy minden részre kb. egyenlő mennyiségű fényt juttasunk, hogy elkerüljük a foltok kialakulását.

Na megtaláljátok a Nagygöncölt?

Hát ezek lennének az astrofotózás műhelytitkai! Ha kedvet kaptatok hozzá, hogy kipróbáljátok, ne habozzatok, a nyár amúgy is a legjobb időszak a csillagok fotózására! A végeredményt pedig ne felejtsétek velem is megosztani! Végezetül pár astrofotó, amit legutóbb készítettem.

Sétálunk a Tejúton?

Egy kis werk (a fényt az utcalámpa adta)