iPhone-nal Olaszországban – Italy 35

Nemrég egy csodálatos hetet tölthettem el Olaszországban. Mivel iskolai kirándulás volt, ezért nem vittem el a 7D-t, csupán az iPhonommal fotóztam. Mindig is ódzkodtam a “mobilos” fotóktól, de most kényszerhelyzet volt. Rengeteg gyönyörű helyen jártunk, amiket muszáj volt, hogy megörökítsek. És a végére be kellett látnom, hogy az iPhone 4 kamerája elég szuper. Szerintem képminőségben simán megver néhány olcsóbb kompakt fényképezőgépet is. Úgy éreztem, mintha egy kicsi, alig észrevehető Leicával fotóztam volna. És talán tényleg hívhatjuk az iPhonet a modern kor Leicajának. Rettentő könnyű kezelni és a végeredményt retusálás nélkül is nyugodtam mutogathajuk. A képek színvisszaadása és kontrasztja kifogástalan. Egyedül a felbontással van problémám. Az iPhone 4 egy 5 megapixeles kamerát kapott, így az elkészült fotók csupán 2592×1936 pixelesek. Ami internetes megosztásra tökéletes, de nagyobb nyomatok már nem készíthetők belőle. Másik hiány, hogy csak jpg-ben tud fotózni, tehát WE CAN’T SHOOT RAW, így az “előhívásnál” fokozottan kell ügyelnünk arra, hogy mennyire zajosodnak fotóink. Az éleséggel sem lehet problémánk és a közelpont is elég kicsi, tehát egy bizonyos fokig makrózásra is jó.
Összeségében, ha nem akarunk, vagy a helyzet nem engedi meg, hogy egy több kilós, drága gépet cipeljünk nyugodtan érjük be egy iPhonnal.

Végül egy kis válogatás az olaszországi képekből. A címe legyen Italy 35. 35, mert ennyi fotó szerepel a sorozatban és ezzel szeretnék adózni a régi 35mm-es filmformátumnak és így a kitűnő Leica gépeknek.

Italy 35

Kiállítás a négyzeten

Víz alatti úszó

Most nézzünk egy kis kultúrát! Tegnap jártam Budapesten és nem is egy, hanem egyből két fotókiállítást is megnéztem. Lehetne a post címe az is, hogy “Akkor és Most”. (Azért nem ez lett, mert túl snassz.) Ugyanis Kertész André “Retrospekció” című tárlatát és a World Press Photo 2010-es pályázatának nyertes képeiből összeállított kiállítását látogattam meg. Egy remek alkotó a múlt századból és sok remek fotós napjainkból.

Kertész André – Retrospektív  -  Nemzeti Múzeum  -  szept. 30. – dec. 31.

A magyar származású fotós 1894. július 2-án született Budapesten. 18 éves korában kapta első fényképezőgépét édesapjától és egyből magával ragadta a pillanatok világa. Tehetsége oly nagynak bizonyult, hogy ma a 20. századi fényképezés egyik legnagyobb alakjaként tartják számon. A kiállítás teljes életművéből való válogatás, így a képek csaknem fél évszázad történeteit mesélik el. A tárlaton végigjárhatjuk a művész életének állomásait. Fotói elrepítenek bennünket Budapestről indulva, Párizson át egészen New Yorkig.

A kiállítás anyaga egészen különleges. Eredeti vintázsokat, nagyításokat, polaroidokat és dokumentumokat (újságok, könyvek) sorakoztat fel. Életének első szakaszában készített felvételeit egészen pici papírra fotózta így azok megtekintéséhez nagyítóra van szükségünk, amit a bejáratnál szerezhetünk. Nekem ez nagyon új volt, sőt meglepő, de ugyanakkor élvezetes is. A nagyító segítségével egész apró részleteket is megfigyelhetünk a fotókon. A tárlat során megcsodálhatjuk híres képeit is, úgy, mint a “Víz alatti úszót”, az “Elveszett felhőt”, “A villát” vagy  “A melankólikus tulipánt”.

A villa

Eltévedt felhő

Melankólikus tulipán

Kertészre erős érzelmekkel bíró személy volt, ami fotóin is meglátszott. Nem csupán fényképezett, hanem festői, módon pillanatnyi érzéseit, érzelmeit próbálta megjeleníteni. Jelmondata valahogy így szólt: “Nem azt örökítem meg, amit látok, hanem azt, ami érzek, miközben látok.” Nem meglepő tehét, hogy már pályája kezdetén is, amikor egy ideig a frontról tudósított, nem a vad és véres ütközeteket mutatta be, hanem érzelmekre koncentráló, művészi képekben örökítette meg a katonák mindennapjait.
A különleges szemléletmód  miatt a kiállítás képei lehetnének akár egy napló bejegyzései is. Pontosan követik Kertész életét és érzéseit. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy Párizsból saját fotóiból készített képeslapokat küldözgetett haza, így a hozzátartozói a képei alapján értesülhettek róla.

A tárlat tartalmazza a “Torzulások” című sorozatot is. Egy női magazin kérte fel a sorozat elkészítésére. Kertész ezt is egyedi módon valósította meg. Elvitte a modelleket egy Elvarázsolt Kastély tükörtermébe és lányok eltorzult, meztelen vonalait a tükörből örökítette meg. Később a sorozatból könyv is készült.

Torzulás no. 4.

A tárlatot két óra alatt jártam be és hatalmas élményben volt részem. Jó volt megcsodálni és megismerni Kertész egyedi látásmódját. Őszi, esős, nedves napokra kitűnő program lehet egy kis barangolás a 20. században. A kiállítás után a múzeum ajándékboltjában, az életrajzi és képeskönyvek mellett, meg lehet vásárolni Kertész néhány fotóját képeslap formájában, amik remekül mutatnak a falon. Így lehet nekünk is egy saját, mini-Kertész-galériánk. :)

World Press Photo pályázat 2010  -  Néprajzi múzeum  -  szept. 30. – okt. 30. 

Lőttem egy képet “sunyiba”

Erről a kiállításról nem tudok ennyi mindent elmondani. El kell menni, meg kell nézni. A képek önmagukért beszélnek. Gyönyörködtetnek és letaglóznak.
A kiállítás minden évben a World Press Photo pályázat díjnyertes fotóiból áll össze, és vándorkiállítás formájában sok nagyvárosban megfordul a világ minden táján. A pályázatot minden évben megrendezik és a világ fotós-krémjéből álló zsűri értékeli a beküldött képeket. Évről-évre egyre több kép érkezik szerte a világból. Idén 108.059 fotót nevezett 5.691 fotós, 125 országból. Ez azért nem kicsi szám. Külön büszkeséggel tölthet el bennünket az a tény, hogy egy magyar fotográfust is díjaztak. Nem is akárhogy. Lakatos Péter képe első helyezést ért el a “Spot news” kategóriában. Gratulálunk!

A tárlatot két kiállítás is kíséri. Az egyik a “Duna, képek a forrástól a deltáig” című pályázat nyertes képeiből áll, a másik a “Beyond the Body” című sorozat Tomasz Gudzowaty-tól, mely nem mindennapi sportfotókal képráztatja el a nézőt!

Hopp még egy kép

Van tehát két remek program. Szabadidődben bátran látogasd meg a kiállításokat, és az ismerőseidet se felejtsd otthon! Nem fogtok csalódni! :)

Dobd fel a fényképeződ, és MOSOLYOGJ!!!

Az elkapás előtti pillanat. A kedvencem.

Ismeritek Mike Larsont? Nem? Nyugi, eddig nekem sem mondott semmit ez a név. Egyébként egy “őrült” esküvőfotós. Egyik ismerősömtől kaptam egy linket róla, és majdnem leesett az állam. A srcác úgy csinálja az esküvőkön a csoportképeket, hogy maga köré gyűjti az embereket, majd feldobja a magasba a Canon 1D mark IV-ét, ami közben sorozatban exponál… Beteg. De ki kell próbálni!

Ma végre szép volt az idő, így ki tudtam menni a kertbe kamerát dobálni! A régi Canon 450D gépemet hajigáltam, mert azért a 7D-hez nem volt merszem! Először a 18-55-ös kitobjektívvel az elején csináltam pár próbadobást. Mikor már megszoktam annyira a dobálózást, hogy mertem magasabbra dobni, rácsattintottam a Sigma 10-20mm-es nagylátószögűt és “élesben” dobáltam.
Na de mi is a technika?
Fontos, hogy gépünket manuális üzemmódban használjuk. Állítsuk be a fényviszonyoknak megfelelő értékeket. A záridő legyen minél nagyobb ( min. 1/2000 javasolt), a rekesz pedig minél kisebb. Az élességállítást is kapcsoljuk manuálisra és tekerjük a végtelenhez. Ahhoz a fényképezőnk mindig objektívvel lefele repüljön a fizika törvényeit kell kihasználnunk. Úgy dobjuk fel az egész cuccot a magasba, hogy pördítünk rajta egyet. Így a gép forgástengelye pont az objektíven keresztül lesz, így az mindig stabilan lefele fog állni. Egy kis gyakorlásra azért szükségünk van, hogy jól tudjunk dobni. Én először portrémarkolattal együtt dobáltam, de így mindig elforgott oldalra az egész. De miután levettem már hibátlanul pörgött. A műveletről készítettem egy kis videót is, mely jobban szemléltetni a folyamatot.

Ha volt elég merszed dobálózni, “hívd elő” a fotókat és oszd meg velem is! Az egész “kamerareptetősdi” eredménye pedig itt látható:

Egy kis werk…

Mindig is szerettem más fotósok werkfotóit nézegetni. Hasznosnak tartottam őket, mert azon túl, hogy az ihlet forrásaként is szolgálhatnak, rengeteget elárulnak egy-egy fotózás technikai hátteréről. Ezentúl én úgy érzem, hogy közvetlenebbé teszik a fotós személyét is. Nem egy arctalan figura lesz többé a gép mögött, akit sosem láthatunk, hanem egy érdekes ember, akit megismerhetünk, sőt akár barátságot is köthetünk vele. Ezért szeretném bemutatni Nektek, hogy mi történik a kamera mögött, miközben fényképezek. Szóval most az a rész jön, amikor a fotóst fotózzák! Na de elég is a szövegelésből, pillantsunk be a “kulisszák” mögé!

Lekaptam egy hálószövőt

Tegnap Bakonyjákón a Forrás Vendégháznál fotóztam egy esküvőt. A polgári szertartást is a vendégháznál tartották, gyönyörű erdei környezetben. Még mielőtt elkezdődött volna a rendezvény lettem figyelmes erre a kis pókra, ahogy két fa közé kihfeszített hálója közepén napozott. Mondjuk, tuti, hogy nem napozott, csak kajára várt. A nap kicsit súrolva világította meg, gyönyörűen kirajzolva minden egyes szőrszálát. Több sem kellet, máris kaptam elő a 7D-m, felcsattintottam rá az imádott 24-70mm-es lencsém és célbavettem a kis szörnyeteget. A fújó szél miatt lengedezett a háló, így elég nehéz volt élesen exponálni, de a türelem meghozta gyümölcsét. A fotót 70mm-en, 200-as ISO-val, 7.1-es rekesszel és 1/320 másodperccel lőttem. Az utómunka során a képet nem vágtam és csak egy kis kontrasztot adtam hozzá. Remélem mindenkit kellően elborzaszt ez a kis rémség! Ha nagyban is szeretnétek megcsodálni a fotót kattintsatok rá! :)

Page 7 of 10« First...56789...Last »